Gazdaság

Egymilliárdos túlórapénz a BKV-nál

bkv (bkv)
bkv (bkv)

Veszélyes és jogsértő a szakszervezetek szerint a sofőrökre kényszerített túlóra, ezért feljelentést tesznek – írja a Népszabadság.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) cáfolja a menedzsment állítását, amely szerint a 480 óra éves túlmunkát – amely 180-nal több a törvényesnél – maguk az agyonhajszolt járművezetők kérték volna. Nemes Gábor, az EKSZ elnöke a Népszabadságnak végtelenül aljas módszernek nevezte, hogy a BKV olyan munkaszerződés-módosítást tesz a sofőrök elé, amely szerint ők maguk kérik családi okokra hivatkozva a munkáltatót, hogy még többet túlórázhassanak – derül ki a Népszabadság cikkéből.

Az eljárás nemcsak törvénytelen (hiszen a munka törvénykönyve legfeljebb 300 túlórát engedélyez), hanem az egyébként is túlhajszolt sofőrök esetében igen kockázatos is. A járművezetők ennek ellenére úgy érzik, kötelező aláírniuk az eléjük tett kérelmeket, különben kirúghatják őket. A túlórákért fizetendő extra kifizetés az év végére akár az egymilliárd forintot is elérheti. Az eddigi túlóraigényből pedig kiderül, hogy akár 300 járművezetőre lenne szükség, nagyjából annyi, amennyit a cég elbocsátott, illetve átirányított a Volánbuszhoz az agglomerációs járatok átadásakor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik