Gazdaság

Gyenge szőlőtermés várható idén

A szőlőbor termeléssel foglalkozó 10 legnagyobb vállalat a teljes szektor közel felét adja árbevételben.

A Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzése szerint tavaly pénzügyileg jó évet zártak a szőlőtermelők. Az iparág 12,5 milliárd forintnyi összesített árbevételt produkált 2013-ban, míg a szőlőbor-termelők közel 97,2 milliárdot.

Az export vegyes képet mutat: a szőlőtermelők árbevétele 2012-ről 2013-ra 13 százalékkal csökkent, míg a szőlőbor-termelők exportból származó bevétele 7 százalékakl nőtt.

Főtevékenységként szőlőtermesztéssel ma Magyarországon közel 350 cég foglalkozik, szőlőbor termeléssel pedig hozzávetőlegesen 900. A szőlőtermelők száma az elmúlt 5 évben minimális mértékben ugyan, de nőtt, a szőlőbor-termelőké azonban inkább stagnálást mutat, azaz évről évre kevés új szereplő jelenik meg a piacon.

A 10 legnagyobb cég viszi a piac nagy részét

Az elemzésből kiderül továbbá, hogy a szőlőtermesztésben tevékenykedő tíz legnagyobb társaság összesített – több mint 4,3 milliárd forintos – árbevétele az ágazat 2013 évi 12,5 milliárd forintos teljes árbevételének bő harmadát adta.

A szőlőbor termelési szektor még koncentráltabb, mivel itt a 10 legnagyobb vállalat a teljes szektor közel felét adja, mivel a legnagyobbak 2013-ban 43,7 milliárdos forgalmat értek el a teljes szektor 97,2 milliárdos árbevételéből.

Az idei nehéz szezon valószínűleg rossz hatással lesz a szektorra, illetve az importborok beáramlása sem kedvez az iparágnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik