Gazdaság

Minden eddiginél erősebb hazai médiacég alakult

Október elsején megalakult Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata, Mediaworks Hungary Zrt. néven. A cég tulajdonosa az osztrák Vienna Capital Partners (VCP), amely a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása után megvásárolta a magyarországi Ringier és Axel Springer érdekeltségek jelentős részét.

A Ringier korábbi felső vezetése az új cégcsoportban kiegészül az Axel Springer regionális vezetésével. Az így létrejövő cégcsoportot Mihók Attila vezérigazgató és Katona Viktor vezérigazgató-helyettes, CFO és COO vezeti – adta hírül a Napi.hu.

A várhatóan 15 milliárd forint feletti éves árbevételű csoportnak több mint 60 médiamárkája – közte a Nemzeti Sport, a Népszabadság és a Világgazdaság -, több mint 700 munkavállalója van. A cégcsoport része a Mediaworks Nyomda is, valamint többségi tulajdonosa a Medialog Zrt. terjesztőcégnek is.

„Senkit sem bocsátottunk el, akit lehet, mindenkit átvettünk – mondta Heinrich Pecina, a cég tulajdonosa, a VCP senior partnere. – Befektetőként célom, hogy Magyaroszág legnagyobb kiadóvállalatából a legnagyobb céget csináljam. A kiadói portfóliót fejleszteni szeretnénk – fogalmazott az üzletember. Véleménye szerint a média a jövőben még fontosabbá válik majd – és ebben a folyamatban a nyomtatott médiának is megvan a helye. – Kiadványaink a jövőben a tényekre és azok feldolgozására koncentrálnak majd, nem a spekulációkra” – tette hozzá Pecina.

„A Mediaworks Hungary Zrt. tizenkét cég részben vagy egészbeni tulajdonosa – mondta Mihók. – Több cég nem vált nevet. Célunk a cégek számának csökkentése, amilyen gyorsan csak lehetséges – fogalmazott. – A tartalom elsődlegességét jelzi a cég jelmondata is: Content first. A mátrixszervezetben a tevékenység öt üzletágba szervezetten folyik majd.”

Már korábban engedélyt kaptak a felvásárlásra

A GVH július 25-én jelentette be hivatalosan, hogy engedélyezte azt a két egymással szoros kapcsolatban álló összefonódást, melyekben az Axel Springer SE és a Ringier AG egyes magyarországi lapjaikat értékesítették a Vienna Capital Partners-csoport (VCP) részére, többi magyarországi lapjaikat pedig az általuk közösen irányított Ringier Axel Springer Media AG irányítása alá helyezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik