Gazdaság

Véget ér a nemzeti mobilkaland

A Magyar Postába olvad kedden a mobilszolgáltatásra létrehozott állami cég – írja az MTI.

Az MPVI Mobil Zrt.-t 2012 márciusában hozta létre a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek és az MFB Invest Zrt. arra, hogy negyedik, állami tulajdonú mobilszolgáltóként lépjen a piacra. A cég a hírközlési hatóság által kiírt pályázaton el is nyerte az ehhez szükséges frekvenciát, a tényleges működést azonban soha nem kezdte el.

A már piacon lévő szolgáltatók bíróságon támadták meg a frekvenciapályázat eredményét, egy éves procedúra után 2013 februárjában a Kúria hatályon kívül helyezte a hírközlési hatóság határozatait. Az ítélet értelmében az MPVI jogszerűtlenül nyert jogot új mobilhálózat kiépítésére, emellett a másik három szolgáltató is jogszerűtlenül szerzett újabb frekvenciablokkokat.

Az ítéletet követően az MPVI-t leépítették, a Posta a cég egyszemélyes tulajdonosa lett. 2013-ban egymilliárd forint veszteséget hozott össze az állami cég, amely újabb pályázaton már nem indult.

Az állam így sem marad mobilfrekvencia nélkül – egy decemberben kiírt pályázaton az MVM NET Zrt. egyedüliként indult a 450 MHz-es frekvenciáért. Az elnyert frekvenciablokkon főleg kormányzati célokat támogató rendszert üzemeltetnek, az új infrastruktúra a digitális közszolgáltatások fejlesztését célozza meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik