Gazdaság

Túl sokat fecsegett Norbi

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) szerint kérdéses a részvényértékesítés jogszerűsége, felfüggesztést kértek – tudósít az MTI.

A szövetség a Magyar Nemzeti Bankhoz, mint felügyeleti hatósághoz fordult, hogy elérje a nyilvános részvényeladás azonnali felfüggesztését. A kisbefektetők érdekvédelmét felvállaló szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a Norbi Update Lowcarb Nyrt. igazgatósági elnöke olyan, a cég jövőbeni működését és annak kockázatait befolyásoló információk híresztelésébe kezdett a jegyzési időszak alatt, melyek a felügyelet által jóváhagyott kibocsátási tájékoztatóban nem szerepelnek.

A TEBÉSZ szerint ezzel valótlanná vált a tájékoztatónak azon része, melyben Schobert Ferenc Norbert az igazgatótanács elnökeként arról nyilatkozik, hogy a tájékoztató nem hallgat el olyan tényt, amely a részvényekbe való befektetés megalapozott megítéléséhez szükséges. A közléssel az információterjesztésre vonatkozó tőkepiaci szabályokat is megsértették.

A szövetség azt is kéri, hogy az MNB szólítsa fel a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-t arra, hogy tájékoztatóját megfelelően egészítse ki.

A TEBÉSZ szerint a kibocsátási tájékoztató André Agassi teniszezőről csak mint reklámarcról tesz említést, míg a sajtótájékoztatóról megjelent tudósításokban már mint esetlegesen később beszálló üzleti partnerként szerepel. A szövetség aggályosnak tartja a társaság működését alapvetően meghatározó védjegyekkel kapcsolatos kijelentéseket is, melyek szerint a 13 védjegyet az első alaptőke-emelésről döntő közgyűlésen térítésmentesen vagy jelképes összegért be fogják vinni a cégbe – ezekről a tervekről sincs semmilyen nyilatkozat az MNB-engedéllyel rendelkező tájékoztatóban.

Kifogásolták azt is, hogy a tájékoztatóban és mellékleteiben csak a tavalyi időszakra vonatkozó üzleti adatok szerepelnek, míg a sajtóeseményen friss, 2014-es adatokról beszéltek, egyebek közt a cég aktuális vagyonáról, az alkalmazottak számáról és a működéshez kapcsolódó egyéb információkról.

Több elemző is kétségeit fogalmazta meg a tőzsdei bevezetéssel kapcsolatban, egyebek mellett az üzleti terv átláthatatlanságára vonatkozóan, ezt itt foglaltuk össze.

Schobert Norbert kételyekre adott válaszait ebben a cikkünkben találja, többek között az ezen a sajtótájékoztatón elhangzottak verték ki a biztosítékot a TEBÉSZ-nél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik