Gazdaság

Az oroszok már Amerikában is régen a spájzban vannak

Egy orosz állami bank két volt kongresszusi képviselőt bérelt fel, hogy vessenek véget az amerikai orosz szankcióknak.

Az állami Gazprom orosz energiacég bankja két volt amerikai képviselőt kért arra pénzért, hogy befolyásukat latba vetve, vessenek véget vagy enyhítsenek az Oroszország elleni amerikai szankciókon. A lobbitevékenység szigorúan szabályozott az USA-ban, ennek egyik kitételeként tilos embargó alatt lévő országok, vállalatok érdekében lobbizni. A képviselők így feltehetőleg bűncselekményt követtek el, amikor pénzt fogadtak el az orosz banktól. A botrány még szeptember elején robbant ki, azóta újabb részletekre derült fény. Becslések szerint a képviselők 400-850 ezer dollárt kaphattak a lobbizásért.

Trent Lott és John Breaux többek között arra kapott megbízást, hogy kapcsolataik révén szerezzenek vízumot azoknak a Putyin-közeli oligarcháknak, akiknek a beutazását korábban megtagadta Amerika. Ilyen volt például Oleg Gyeripaszka, orosz alumíniummágnás, aki az amerikai jelentések szerint Putyin közvetlen környezetéhez tartozik. Az ő vízumkérelmét már többször elutasította az amerikai hatóság, legutóbb 2010-ben, amikor a General Motors amerikai nagyvállalattal akart üzletelni annak európai piacán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik