Gazdaság

Százmilliókat spórolt az Uzsokinak egy szoftver

Speciális, kifejezetten az egészségügyre kifejlesztett kontrollingrendszert működtet tavaly óta az Uzsoki kórház, a próbaüzem alatt a vezetői döntéseket segítő szoftver eddig 400 millió forint megtakarítást hozott - számolt be a Népszabadság.

A lap hétfői cikke szerint a rendszernek októbertől egy új, úgynevezett humánmodul eleme is lenne, amely az orvosok gazdasági és terápiás döntéseit rögzítené.

Ficzere Andrea főigazgató a Népszabadságnak elmondta, eleinte csak információkat gyűjtenek az orvosok munkájáról. A tervek szerint az orvosok értékeléséhez megnéznék, hogy ki hány diagnosztikai vizsgálatot, konzíliumot kért. Hány esetben operált és asszisztált, s azt is, hogy ezek a beavatkozások hogyan végződtek, volt-e szövődmény. Rögzítenék, hogy betegeik milyen gyorsan gyógyultak, és mindehhez milyen és mennyi gyógyszert használtak fel. 

Az új rendszerrel októbertől kezdenek ismerkedni az orvosok. A cél az, hogy minden érintett naprakészen követhesse saját mutatóit, amelyeket akár össze is hasonlíthatna másokéval. Így fölismerheti, hogy hol érdemes terápiás gyakorlatát fejleszteni a hatékonyabb gyógyítás érdekében. Ficzere Andrea szerint, ha már a rendszer jól működik, kiderül, melyek azok az információk, amelyek segíthetnek a betegnek is orvost választani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik