Gazdaság

Tel-Avivban is megmutatta magát egy magyar startup

A Testjockey nevű szolgáltatás iOS, Android és Windows Phone mobilappfejlesztők számára könnyíti meg a béta állapotú alkalmazások tesztelők közötti terjesztését.

A Testjockey mobilappfejlesztők számára könnyíti meg a béta állapotú alkalmazások tesztelők közötti terjesztését. Emellett pedig segítséget és hasznos eszközöket nyújt a tesztelés során, megadva azokat a teszteredményeket és metrikákat, amik hatékonyabbá teszik a hibák kiküszöbölését, illetve támogatják a működő funkciók finomítását.

Az alkalmazást a hazai Virgo készítette, és számos külföldi szakmai rendezvényen megfrodultak vele. Többek között a barcelonai Mobile World Congressen és a budapesti SmartMobil konferencián is. Most Tel-Avivba jutottak el, ahová pályázat útján választotta ki őket egy nemzetközi zsűri. Az izraeli startup fővárosban szeptember 13. és 19. között tartják a Start Tel-Aviv 2014 szakmai rendezvényt, a magyar fejlesztők itt fognak bemutatkozni.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója, Vidos Péter, a Testjockey nevű szolgáltatást fejlesztő magyar startup ügyvezető igazgatója, Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) kül- és belkapcsolati elnökhelyettese és Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete. Fotó: MTI / Kosztiscsák Szilárd

 A társaság Izrael Állam magyarországi Nagykövetsége, Tel-Aviv város Önkormányzata, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), valamint a Design Terminál szakmai összefogásának eredményeként juthat ki a világ egyik legrangosabb nemzetközi szakmai programsorozatára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik