Gazdaság

80 ezer tonna kőolajat vett az iraki kurdoktól a Mol

Kurdisztánnak ez volt a harmadik nagyobb olajszállítmánya Törökországon keresztül.

A Mol-csoport 80 ezer tonna kőolajat vásárolt a kurdisztáni regionális kormánytól – erősítette meg a cég az MTI érdeklődésére hétfőn.

Ferencz I. Szabolcs, a Mol-csoport társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatója azt közölte: “Annak érdekében, hogy diverzifikáljuk kőolajellátásunkat és különféle minőségű kőolajakat teszteljünk finomítóinkban, a Mol-csoport 80 000 tonna kőolajat vásárolt piaci áron a kurdisztáni regionális kormánytól, amely a hétvégén meg is érkezett a horvátországi Omisalj kikötőbe” – írta. Felidézte, hogy a Mol-csoport 2007-ben az első olajtársaságok között lépett be Irak Kurdisztán Régióba. “Nagyra értékeljük a jó kapcsolatot a kurdisztáni regionális kormánnyal, és örülünk, hogy ez a kiváló kapcsolat tovább erősödik a mostani tranzakció révén” – tette hozzá Ferencz I. Szabolcs.

A kőolajvásárlásról  hétfőn a horvát állami televízió számolt be, megjegyezve, hogy Kurdisztánnak ez volt a harmadik nagyobb olajszállítmánya Törökországon keresztül.

Eddig nem volt gond a harcok miatt

Az autonóm iraki tartomány annak ellenére talál vevőket a térségéből származó nyersolajra, hogy Bagdad álláspontja szerint csak a központi kormányzatnak van joga az olajat értékesíteni. A szállítmány várható volt, mivel a Mol és a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat olajszállítási szerződést kötött, amely idén április 15-től 2015. április 15-ig tartó időszakra 1,28 millió tonna nyersolaj szállítását teszi lehetővé a Janaf vezetékrendszerének Omisalj-Gola szakaszán keresztül. A nyersolajat a Mol magyarországi és szlovákiai finomítóiban dolgozzák majd fel az értesülések szerint.

A Mol az MTI érdeklődésére hétfőn közölte, az Irakban folyó harcok eddig semmilyen problémát nem okoztak az ottani tevékenységükben. A Mol Nyrt. százszázalékos leányvállalata, a Mol Kalegran 2007 óta működik Kurdisztánban. A Mol 2014. június 1-jével megnyitotta új regionális irodáját Erbilben, Kurdisztán fővárosában.

Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet fegyveresei június óta jelentős területeket foglaltak el Irak nyugati és északi – javarészt szunniták lakta – részén. A szervezet, amely az utóbbi hetekben számos vallási kisebbség több tízezer tagját üldözte el lakhelyéről, immár egyre komolyabb fenyegetést jelent az észak-iraki Kurdisztán autonóm tartományra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik