Gazdaság

Mesés nyereménnyel tör be az új lottó

A Világgazdaság információi szerint október negyedikétől a hazai lottózókban is megjelenik az EuroJackpot.

Alig két hónap, és a magyarországi lottózókban is megjelenik az EuroJackpot. A szelvények többe kerülnek majd, mint a hagyományos lottó, igaz, nyerni is a sokszorosát lehet a játékkal. A Világgazdaság úgy tudja, 640 forint körül lesz egy szelvény ára, de ez az euró árfolyamának függvényében változhat. A lap információi szerint a Szerencsejáték Zrt. eladói már ismerkednek az új játék szabályaival. Megkeresésükre az állami cég azonban csak szűkszavúan reagált. Annyit közöltek, hogy zajlanak a tárgyalások egy nemzetközi játékhoz való csatlakozásról. A kimenetel azonban számos tényező függvénye.

A szabályok szerint az EuroJackpot nyerőszámait két gömbből húzzák. Az egyikben az 1 és 50 közötti golyók vannak, a másikban pedig 1 és 8 közöttiek. Összesen hét számot húznak ki, a főnyereményhez az összeset, a kisebb nyereményekhez pedig 11 kombináció valamelyikét kell eltalálni. Vagyis a telitalálat esélye jóval szolídabb, mint az ötös lottónál. Viszont kaszálni is lényegesen nagyobbat lehet. Legutóbb pénteken sorsoltak Helsinkiben, a főnyeremény pedig 8 milliárd forint volt.

Az EuroJackpot-szelvények zömét Németországban, Olaszországban és Spanyolországban adják el. A közeljövőben valószínűleg bevezetik a heti kétszeri húzást is – írja a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik