Gazdaság

Egyre drágább a Forma-1

Több mint 7 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj jogdíja. De még mindig nagyon megéri az országnak.

A válság kirobbanása előtt 2008-ban még csak 2,7 milliárdot fizetett az állam a Forma-1 jogdíjáért, ami az akkori erős forintnak volt köszönhető. Az idén viszont már 7,1 millió dollárba került a költségvetésnek a száguldó cirkusz, és ezt az összeget elvileg ma kell utalni Bernie Ecclestone cégének – írja a Figyelő Online.

A jogdíj mértékéről 2002-ben állapodtak meg a felek, akkor az összeg 10,29 millió dollárra rúgott. A jogdíj azóta évente 10 százalékkal emelkedett, majd tavaly 7,5 százalékra csökkentették a növekedési ütemet.

Kevesebb néző

A verseny az idén a tavalyihoz képest jóval kevesebb látogatót vonzott a mogyoródi pályára. Négy nap alatt összesen 169 ezren látogattak ki a Hungaroringre, miközben tavaly 247 ezres nézőcsúcsot regisztráltak. Elképzelhető, hogy az osztrák futam miatt esett vissza az érdeklődés, de egyszerűen az is, hogy a németek már a foci-vb-n kitombolták magukat. A tévéközvetítést viszont csaknem 1,2 millióan nézték végig a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjról, amely így a hétvége legnézettebb műsora lett.

Vastagon megéri

A Forma-1 azonban még így is nagyon megéri az országnak, legalábbis erre lehet következtetni az eddigi bevételi adatokból. Legutóbb 2011-ben készült erről egy hatástanulmány, amely szerint az akkori, a 26. Magyar Nagydíj mintegy 20 milliárd forintos bevételt hozott az országnak a nökekvő adóbevétel és a turisztikai forgalom felpörgése révén. A külföldiek átlagosan 3,1 napot töltöttek az országban, és fejenként 233 ezer forintot költöttek el. Emellett nagyjából 6 milliárdra becsülték a futam országimázst fényező reklámértékét, hiszen a közvetítést 100 millióan látták világszerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik