Gazdaság

Ingyen lehet üzletet kapni Budapesten

Június 30-ig még lehet jelentkezni a Nyitott Üzletek Fesztiváljára, amikor is az üres üzleteket egy hétig vagy egy hónapig ingyen üzemeltethetik a nyertesek - írta a Napi Gazdaság.

A programban egy hétre vagy egy hónapra jelentkezhetnek a vállalkozások, amelyek vállalják, hogy erre az időre megtöltik az üzleteket kaució ellenében, amit az időszak lejártával visszakapnak – mondta el a Napi Gazdaságnak a fesztivál koordinátora.

A főváros és a Kortárs Építészeti Központ közös programjának célja, hogy elköteleződés nélkül próbálhassák ki a vállalkozások ötleteiket, üzleti stratégiájukat, így hasznosuljanak az üresen álló üzletek, és persze az sem baj, ha hosszú távú bérlőkre találnak.

Nem vállalkozunk

Radikálisan visszaesett a cégalapítási kedv Magyarországon, 2013-ban 13,5%-os csökkentést mértek, köszönhetően a válságnak, a kiszámíthatatlan gazdasági környezetnek, és persze az általános pesszimizmusnak. Az sem segíti a vállalkozókedv kibomlását, hogy senkinek nincs pénze sem az üzlethez (és persze hitelt sem akar senki felvenni), sem a fogyasztáshoz. Kft-t akar alapítani? Megint csak minimum 3 millió forintos alaptőkével van rá lehetőség. A régióban csökkenés volt Lengyelországban és Csehországban, de mindenhol másutt növekedés volt tapasztalható, Szerbiában pl. 142%-kal nőtt az új cégek száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik