Gazdaság

A turizmus világszerte jobban teljesít

A nemzetközi közlekedési kiadásokat is tartalmazó nemzetközi turisztikai költés 2013-ban közel 1400 milliárd dollárt tett ki a Turisztikai Világszervezet (United Nations World Tourism Organization – UNWTO) statisztikái szerint, 5,3 százalékkal haladja meg az előző évi értéket - ismerteti csütörtöki közleményében a Magyar Turizmus (MT) Zrt.

A turisták teljes költése két részre bontható: a nemzetközi utazóktól származó, a desztinációkban keletkező bevételre, valamint a nemzetközi közlekedésnek köszönhető exportra. Az előbbi 2013-ban 1159 milliárd dollár (873 milliárd euró) volt, utóbbi pedig 218 milliárd dollárt tett ki. Az UNWTO főtitkára szerint ezek az eredmények is alátámasztják a turizmus szerepének erősödését a gazdasági növekedés ösztönzésében és a nemzetközi kereskedelemben.

A közlemény kiemeli, hogy továbbra is a fejlődő piacok játsszák a főszerepet a nemzetközi turisztikai kiadások növekedésében. Tavaly a negyedik legnagyobb piac, Oroszország nemzetközi turisztikai kiadásai 24,9 százalékkal növekedtek, az első helyen álló Kína kiadásai még jelentősebb mértékben, 26,1 százalékkal, Brazília turisztikai kiadásai pedig 12,9 százalékkal bővültek.

A legtöbb, Magyarország számára fontos küldőpiac – így Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Lengyelország, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szaúd-Arábia, Törökország és Ukrajna – esetében nőttek a turisztikai kiadások. Ezzel szemben Ausztria, Hollandia, Japán és Olaszország nemzetközi turisztikai kiadásai csökkentek az eddig rendelkezésre álló adatok szerint.

Az előzetes adatok szerint az idén január–februárban a nemzetközi turistaérkezések száma világszerte 5,3 százalékkal, Európában 5,2 százalékkal nőtt. A kelet-közép-európai régió egésze 4,1 százalékos bővülésről számolt be.
A jelentés részletes magyar nyelvű összefoglalása az MT Zrt. szakmai oldalairól letölthető, ide kattintva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik