Gazdaság

Pert vesztett a BKV a TASZ ellen

A BKV-nak ki kell adni a kötbérről szóló tanulmányt, amelyből kiderülhet, hogy miért került a 4-es metró olyan sokba – írja a pernyertes TASZ közleményében.

Zsidai Péter újságíró a négyes metró független mérnöki, műszaki ellenőri feladatait 2013-ig ellátó Eurometro Mérnökiroda Kft. szakvéleményét akarta megismerni a Siemensnek fizetendő kötbérről. A német multi azért követelt kötbért, mert a kivitelezés többéves csúszása miatt nem tudta időben megkezdeni az eszközök telepítését. 2012-es sajtóhírek szerint a német cég 70 millió eurót követelt a fővárostól, amely azt 30 millióra lealkudta.

A mostani nyertes per során nyilvánosságra kerülő tanulmány arra adhat választ, hogy az adófizetők által kifizetendő összeg megegyezik-e az Eurometro szakmai javaslatával, vagy más tényezők is befolyásolták netán a végső alkut. A 4-es metró 452 milliárd forintos költségvetéséből a kötbér 9 milliárd, ez az összeg majdnem a kétszerese annak, ami elég lenne a Széll Kálmán tér teljes rekonstrukciójára.

Bár az Eurometro szakvéleménye 2010-es, a BKV végig azzal védekezett, hogy még nem született döntés az ügyben és az irat döntésmegalapozó volta miatt nem adja ki azokat. Az elsőfokú ítéletet még tavaly nyáron, az akkor már rég hatálytalan törvény alapján hozta meg a bíróság, melyben elutasította az újságíró keresetét.

Fellebbezést követően a szerdai tárgyaláson a Fővárosi Törvényszék meghozta jogerős ítéletét, melyben megállapítja, hogy a BKV közfeladatot lát el, elismerten nála van a kért tanulmány és megalapozatlanul hivatkozott a döntés-előkészítésre. Így a BKV kénytelen kiadni a mérnöki határozatot és kiderülhet végre, hogy mennyire volt jogos a kötbér összege.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik