Gazdaság

Vége az iskolai papírgyűjtésnek

Ellehetetleníti a sok évtizedes hagyományokkal rendelkező papírgyűjtést a hulladéktörvény - írta a Népszabadság.

Rosszul járnak az iskolák, mert a papírgyűjtésből származó bevétel sok helyen fontos kiegészítő tétel volt

A lap szombati számában idézik ezzel kapcsolatban a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatását, amely szerint az új szabályok – amelyek szerint háztartási hulladékot csak a helyi közszolgáltató gyűjtheti, illetve az ő kötelessége a szelektíven gyűjtött hulladék ingyenes elszállítása – részben az uniós irányelvhez való alkalmazkodás következményei, részben azért voltak szükségesek, mert a korábbi gyakorlat szerint az iskolai papírgyűjtés eredményeként magánvállalkozók realizálták a közszolgáltatókat megillető profitot.

A tárca szerint egyértelmű, hogy az iskolában keletkezett, vagy összegyűjtött papírt, vagy más szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot az iskola csak a közszolgáltatónak, vagy az általa megbízott cégnek adhatja át 2015 január 1-jétől. Álláspontjuk az, hogy az új rendszer összességében előnyösebb a tanulók által végzett gyűjtésnél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik