Gazdaság

Nagyon megugorhat az anyasági támogatás összege

Többszörösére nőhet az első gyermek születésekor járó anyasági támogatás összege - mondta Révész Máriusz a Magyar Nemzetnek.

A demográfiai program kidolgozásáért felelős munkacsoport korábbi vezetője hangsúlyozta, hogy a programnak több olyan eleme is van, amelyet a kormány nem vetett el, de forrásigényük miatt csak fokozatosan lehet bevezetni azokat. Szavai szerint a program még meg nem valósult egyik fontos eleme az anyasági támogatás összegének növelése, a jelenlegi 64 125 forintról 300 ezer forintra.

A fideszes politikus a javaslatok közül kiemelte még a gyed rugalmasabbá tételét, szerinte lehetővé kellene tenni, hogy akár 1,5 év alatt is felvehető legyen a teljes összeg, ha az édesanya ezt követően vissza tud menni dolgozni. Ugyancsak fontosnak nevezte a bölcsődefejlesztéseket és a munkahelyi családi napközik létrehozásának ösztönzését.

Elmondta, hogy a lakhatási megoldások orvoslására javasolták a szocpol és a használt lakások vásárlását támogató félszocpol bevezetését, illetve kiterjesztését. A nemzetgazdasági tárcánál a lapnak elmondták, hogy tervezik az otthonteremtési támogatás kiterjesztését, a részletekről azonban a kormány döntése előtt nem kívántak beszámolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik