Gazdaság

Kisebbet szakított az INA

A horvát olajipari vállalat negyedéves nyeresége 241 millió horvát kuna volt, szemben az egy évvel korábbi 261 millió kunával.

Az INA tájékoztatása szerint a szénhidrogének alacsonyabb ára, a szénhidrogén-kitermelés összesített csökkenése, a finomítói üzletág csökkenő haszonkulcsa és az olajtermékek külföldi értékesítésének visszaesése miatt volt kevesebb a bevétel.

Az INA komoly erőfeszítéseket tesz a kitermelés szinten tartásáért fúrókútjainak korszerűsítésével és karbantartásával, hogy ellensúlyozza a korábban feltárt lelőhelyek természetes kimerülési ütemét. 2014-ben az első negyedévben az INA tőkekiadásai 72 százalékkal emelkedtek negyedéves alapon, elérve a 280 millió kunát, nagyobbrészt pont a horvátországi kitermelésre költött pénzek miatt.

Áldott Zoltán, az INA igazgatótanácsának elnöke szerint az előző négy év konszolidációs programjának köszönhetően megszilárdították az INA pénzügyi helyzetét. Most, kellő pénzügyi körültekintés mellett, az INA piaci pozícióját akarják javítani az értékteremtésen és a növekedési projektek megvalósításán keresztül.

A negyedéves jelentés nem tér ki rá, de az INA helyzetét komolyan befolyásolja, hogy még mindig nem zárultak le a vállalat jövőjéről folytatott tárgyalások a két fő tulajdonos, a horvát állam és a Mol magyar olajipari vállalat között. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik