Gazdaság

Szerdán pénzt kapnak az MKB ügyfelei

Az MKB Bank egy összegben és az eredeti jegybanki határozatban foglalt határidőre, azaz április 30-ára visszautalja élő bankszámlával rendelkező ügyfeleinek a felügyelet által jogszerűtlennek ítélt díjakat.

A bank keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet arra: a pénzügyi szervezetek felügyeletéért és a szektor fogyasztóvédelméért felelős Magyar Nemzeti Bank (MNB) 35 pénzintézet gyakorlatával szemben emelt kifogást a közelmúltban a tranzakciós illeték lakossági ügyfelek felé történő áthárításával összefüggésben.

Az MNB egyebek mellett az MKB Bankot is a jegybanki határozat által jogsértőnek minősített gyakorlat azonnali hatállyal történő megszüntetésére, illetve a továbbhárított és beszedett összegek visszatérítésére kötelezte. Erre eredetileg 2014. április 30-át jelölte ki határidőnek, azonban ezt az elmúlt héten egy hónappal meghosszabbította a jegybank.

A közlemény szerint az MKB továbbra is kitart azon meggyőződése mellett, hogy a tranzakciós illeték áthárítására a törvényi lehetőség – akár egyoldalú szerződésmódosítás keretében is – adott volt, ráadásul a bank ezt az ügyfelek számára legátláthatóbb módon tette meg. Ugyanakkor ügyfelei érdekeit szem előtt tartva úgy döntött a pénzintézet, hogy nem támadja meg a felügyeleti döntést a bíróság előtt, és erre való tekintettel az eredeti határidőre, tehát április 30-ára visszafizeti a határozat által jogszerűtlennek ítélt díjakat – olvasható a pénzintézet közleményében.

Kitérnek arra: a banknál élő bankszámlával rendelkező ügyfelek egyösszegű visszautalással, automatikusan jutnak az őket megillető összeghez. Azoknak pedig, akik jelenleg már nem ügyfelei a banknak, de az érintett időszakban – 2013. január 7-e és 2014. március 13-a között – még azok voltak, a visszatérítés érdekében célszerű felvenniük a kapcsolatot a bankkal a telebankar@mkb.hu elektronikus levélcímen vagy a TeleBANKár lakossági vonalán: 06 40 333 666. A díjvisszatérítéssel kapcsolatos tájékoztató anyagok az MKB bankfiókjaiban és a bank holnapján (www.mkb.hu) is megtekinthetők – olvasható az MKB Bank közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik