Gazdaság

Itthon szerelhetik az új villamosokat

A Budapestre szánt 47 új villamos egy részét Dunakeszin szerelhetik össze.

A jövőben Magyarországon gyárthatják a Budapestre szánt villamosok egy részét – értesült az Origo. A kormány és az érintett külföldi cégek várhatóan a jövő héten jelentik be az erről szóló megállapodást.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavaly nyáron írt ki pályázatot 37 villamos beszerzésére, ezek a tervek szerint az 1-es, 3-as, 19-es és 61-es vonalakon futnának. A nyertes 27 milliárd forintos ajánlattal a spanyol CAF lett, a céggel a főváros március elején kötött szerződést. Később a megállapodást módosították, így 37 helyett 47 villamos érkezik majd Budapestre. Az első járművek 2015 őszén érkezhetnek meg.

A pályázati anyagához a CAF csatolt egy szándéknyilatkozatot. Az Origo által megismert dokumentumban az olvasható: amennyiben a spanyol cég megnyeri a tendert, „úgy kész Magyarországon (Dunakeszin) a villamosok gyártása egyes területein együttműködni”. A villamosok tesztelését a cég szintén Dunakeszin végezné.

A tervek szerint a CAF vállalná, hogy a Budapestre szánt villamosok egy részét a magyarországi üzemben szereli össze. A gyártókapacitás a jövőben alkalmas lenne például arra is, hogy felújítsák a budapesti 3-as metró szerelvényeit. Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár az Origónak írt levelében megerősítette, hogy zajlanak tárgyalások annak érdekében, hogy az itthon használt közösségi közlekedési eszközök gyártása részben Magyarországon történjen. A tárgyalásokról érdemben a jövő héten tud tájékoztatást adni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik