Gazdaság

Lett üzemeltetője a Nagyerdei Stadionnak – az egyetem is beszállt

Képzési hely, szolgáltató központ és közösségi tér – a Debreceni Egyetem is részt vállal az új Nagyerdei Stadion üzemeltetésében.

Március végén még “gazdátlan” volt a Nagyerdei Stadion, a közbeszerzési eljárásra ugyanis egyetlen pályázat sem érkezett. Hétfőn azonban a Debreceni Egyetem közleményben tudatta, részben ők is beszállnak az üzemeltetésbe. Kiderült, hogy a Nagyerdei Stadion üzemeltetését közbeszerzési pályázat alapján a 2011-ben létrehozott MSE Kft. (MSE Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság) nyerte el, az erről szóló szerződést április 28-án írják alá. A társaság tulajdonosa a Campus Eleven Szolgáltató Iskolaszövetkezet mellett Debrecen Megyei Jogú Város, valamint a várossal egyenlő arányban (22 százalék) a Debreceni Egyetem, így az intézmény áttételesen érintett lesz a stadion működésében.

Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese elmondta, hogy a létesítmény új lehetőségeket nyújt a sport, a tudomány, valamint az oktatás együttműködésében.

– Már a stadion tervezése, kialakítása során folyamatosan egyeztetett az önkormányzat és a Debreceni Egyetem. A tömegsportokon és a közösségi tereken túl a Debreceni Egyetem a képzéseihez is igénybe veszi majd a létesítményt, hiszen a már meglévő gyógytornász, sportszervező szakok mellett a leendő sportmérnökök és sportközgazdászok számára is megfelelő oktatási helyszín lesz – hangsúlyozta Csernoch László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik