Gazdaság

Sorra rúgják ki a közmunkásokat

Lezajlott a választás, elfogyott a pénz?

Felére csökkent sok településen a közmunkaprogram kerete – derül ki a Népszabadság körkérdéséből. A lap által megkérdezett polgármesterek arról számoltak be: legalább ötven százalékkal csökkenteniük kell a programban dolgozók számát a következő hónapokban.

“Hivatalosan nem jelentette be a kormány, hogy elfogyott a pénz, de látjuk, hogy ez a helyzet. Családok maradnak bevétel nélkül, most tologatjuk az asztalon a papírokat, hogy kit hívjunk be májustól, s kinek mondjuk azt, nincs tovább” – mondta a lapnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsoly polgármestere, Bihi Mihály. A településen áprilisban még százhárom közmunkást tartottak nyilván, májusra azonban már csak huszonöt emberrel számolhat a polgármester.

Baranya megyében a munkaügyi központ adatai szerint jelenleg 10 138-an vannak közfoglalkoztatásban. Ebből 3544-en május 1-je után is dolgozhatnak, legkésőbb 2015. február 28-ig. További 4857 személy foglalkoztatására a munkaügyi központ felterjesztése már megtörtént, a Belügyminisztérium döntése a következő napokban, hetekben várható.

Így azonban összesen 8459 ember foglalkoztatása megoldott május 1-jétől a megyében. Ehhez a létszámhoz adódhat még hozzá a későbbiekben a szociális startmunka mintaprogramokban és a hosszabb idejű hagyományos közfoglalkoztatásban alkalmazottak száma. Ez utóbbi programok esetében a döntés-előkészítés még nem kezdődött meg – tudta meg a lap.

A Belügyminisztérium hosszú levélben reagált a Népszabadság cikkére. Mint írják, “a Kormány szándékának megfelelően 2013-ban mintegy 300000 fő közfoglalkoztatása valósult meg, amely mellett a 2013 novembere és 2014 áprilisa közötti téli átmeneti időszakban több mint 200 000 fő bevonására került sor, melyből 100 000 fő álláskereső képzésen vett részt”.

Részletezték azt is, hogy a közfoglalkoztatók igényeinek felmérésén alapuló előzetes tervezésnek megfelelően milyen közfoglalkoztatási programok indultak, illetve indulnak:

  1. A kistérségi startmunka mintaprogramok mezőgazdasági programjai 2014. március 1-jei időponttól, 33 000 fő közfoglalkoztatásával indultak el.
  2. A kistérségi startmunka mintaprogramok téli- és egyéb értékteremtő, valamint helyi sajátosságokra épülő programelemei 2014. május 1-jével indulnak, a beérkezett igények alapján közel 29 500 fős létszámmal. A beérkezett igények feldolgozása, szükség esetén újratervezése, miniszteri döntésre történő előkészítése jelenleg folyamatban van.
  3. Az országos közfoglalkoztatási programok 2014. május 1-jével indulnak 44 069 fő bevonásával.
  4. A hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás is 2014. május 1-jével indulhat meg, amelyhez a forrást biztosítjuk.

Magas a munkanélküliség, kevés a pénz közmunkára? Íme a megoldás:

Zárjunk mindenkit börtönbe!

A börtönmunka Magyarországon egészen ígéretes és kecsegtető perspektívákat nyit. A rabok közül csak a legösszeférhetetlenebbek nem dolgozhatnak, a többiek adottságaik és képességeik, érdeklődésük szerint különböző munkákat kap – már ha elég időt töltenek rács mögött, ugyanis a túl rövid börtönbüntetést töltő elítélteket nincs értelme a börtönmunkába integrálni. A börtönmunka több szempont miatt is erősíti a gazdaságot:

1, Segít önellátóvá tenni a börtönöket – a konyhai munka, az élelmiszerek előállítása, a tűzifa készítése mind segít a börtönöknek, hogy minél önellátóbbak legyenek, és hogy minél olcsóbb legyen a fenntartásuk.

2, Alig van munkanélküliség, minden munkára fogható dolgozik.

3, Exportképesek – a börtönök üzemei vállalkozások, cégek, amelyek minden támogatás és hátszél hiányában a szabad piacon kell megállják helyüket, és közülük többen termelnek exportra – Németországba rönkfa megy, de vannak olyan hotelek, ahol a péksütemények származnak rablógyilkosok és gyerekmolesztálók kezétől – gondolta volna?

4, Mindehhez roppant alacsony fizetés járul, a mindenkori minimálbér harmadát kapják, amiből még levonnak különböző költségek, és az itt töltött munka nem számít bele a nyugdíjas szolgálati időbe. Azaz valaki éhbérért exportképes terméket gyárt, de ezért sosem fog nyugdíjat kapni – fincsi, mi?

5, Mindenki a képesítéséhez és tudásához mérten kap munkát – bár egy bankár vajon hol kamatoztathatja a tudását egy bankban? Várjunk csak, bankárok nem szoktak börtönbe kerülni, persze persze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik