Gazdaság

A magyar gazdaság így fest a sörön át nézve

Nézzük a Heineken vezérigazgatója, Joris Huijsmans „szemüvegén" keresztül, mi várható a második Orbán-kormánytól.

Tavaly többéves válságlejtmenet után már egy kicsit növelni tudta forgalmát és profitját a Heineken Hungária Zrt. A Napi.hu a cégvezetőt kérdezte arról, mire számítanak a magyar gazdaságban.

Kiderült, arra még nem, hogy a rezsicsökkentéssel több elkölthető pénz maradna az embereknél. De mint a cégvezető mondta, az mindig lassabb folyamat, míg a lakosság mer többet költeni, mint az, ahogyan összehúzzák a nadrágszíjat, ha csökken a jövedelmük.

Így látja a mai magyar gazdaságot

Az eddigi jelzések alapján a Heinken nem számít újabb adók bevezetésére, ill. adóemelésre. Úgy látják, a kormány valóban kiszámítható, stabil üzleti környezetet látna szívesen. És tényleg be akarja vonzani a külföldi tőkét, a termelésre, az iparra koncentrálva.

Huijsmans szerint ahhoz, hogy Magyarország jobban és erősebben álljon a lábán, fontos, hogy megtalálja az egyensúlyt a termelő és a szolgáltató ágazatok között. Magyarországnak nagy lehetősége van arra, hogy még inkább otthont adjon az olyan szolgáltató iparágaknak, mint például az ssc-k (szolgáltatóközpontok), vagy éppen az IT-technológiai központok.

Azt is hozzátette azonban, hogy ha a munkaerő és az oktatás minőségét nézzük, vannak persze kihívások. De úgy látja, sok a magasan képzett diplomás, akiket nem lehet mind a termelőszektorban elhelyezni. Így szerinte a szolgáltatóiparban is szükség van munkahelyteremtésre.

Velük még nem kötött stratégiai együttműködést a kormány, de már vizsgálják ennek lehetőségét, mert előnyösnek tartanák, ha a döntéshozatalhoz szükséges inputokat cégük is megadhatná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik