Gazdaság

Az oroszok már a Balatonnál

Közel 180 utassal a fedélzetén szállt le vasárnap délelőtt Sármelléken az első orosz menetrend szerinti repülőgép, amely ezentúl hetente szállítja az utasokat Moszkva és a Hévíz-Balaton Airport között.

Az első gép fogadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP), a repülőteret üzemeltető Hévíz városának polgármestere elmondta: az utóbbi két év törekvéseinek eredménye, hogy már nemcsak charterek, de menetrend szerinti gépek is érkeznek a Balaton melléki reptérre. Amikor két éve átvette a város az üzemeltetést, az orosz piaci növekedést is megcélozták, amelyhez a térségben működő utazási irodák is partnerek voltak. Közreműködésükkel bővült a charterek száma. Ezek magas kihasználtságának eredményeként indulhatott el a menetrend szerinti moszkvai járat, amely a várakozások szerint akár hetente többször is érkezhet.

A polgármester kitért arra is, hogy amióta Hévíz átvette az üzemeltetést, az utasok száma évente 30-40 százalékkal nőtt.  2012-ben 18 ezren, tavaly már közel 29 ezren vették igénybe a sármelléki repülőteret, idén pedig minimálisan 35 ezer utassal számolnak. Papp Gábor elmondta még: levélben kértek és kaptak tájékoztatást a Külügyminisztériumtól és a Magyar Turizmus Zrt.-től, vajon az orosz-ukrán válság befolyásolhatja-e az orosz turisták érkezését, de azt a választ kapták, hogy “nem lesz gond az oroszok beutazásával”.

Benkő Attila, a repülőtér ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére elmondta: az UTair légitársaság Moszkva Vnukovo és Sármellék repülőtere között közlekedő első járatával, egy Airbus A321-es géppel 178 utas érkezett, és mintegy félszázan utaztak vele vissza. Moszkvából ezzel párhuzamosan megmaradnak a charterek is, vasárnaponként az eddigi 137 fős utaskapacitás 350-re nőtt. A következő hetekben bővül az eddigi nyugat-európai járatok száma is, a hagyományos német  célpontok mellett áprilistól már Friedrichshafenből és a svájci Bázelből is érkeznek gépek Sármellékre.

Palkó Lajos, a Magyar Tuzirmus Zrt. légiközlekedési stratégiai tanácsadója arról beszélt, hogy a korábbi évhez képest tavaly 30 százalékkal több orosz turista érkezett a térségbe, ők átlagosan 8 éjszakát töltöttek itt. A közel 40 ezer orosz csaknem 300 ezer vendégéjszakát jelentett a szálláshelyeken, ez utóbbi szám már meghaladja az osztrák turisták tartózkodási idejét.

A Hévíz-Balaton Airporton ugyancsak vasárnap avatták fel a világhírű magyarok falát, amelyről Kepli József János, Hévíz alpolgármestere elmondta: az újkori magyar történelem és kultúra jeles, külföldön is ismert személyiségeinek fotóit és rövid angol nyelvű életrajzát láthatják a repülőtérre látogatók. A 14 személyiség “önkényes válogatás” eredményeként került a falra, olyanok, akik valamilyen módon kötődtek a térséghez. A képeken Liszt Ferenctől Polgár Judit sakkozóig látható például Petőfi Sándor, Munkácsy Mihály, Solti György és Lugosi Béla színművész fotója és életrajza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik