Gazdaság

Jönnek az első magánbankok Kínában

A különös kínai szocialista kapitalizmus újabb lépcsőjeként még az idén felállhatnak az első, teljes mértékben magánkézben lévő bankok.

bályozó Bizottság (CBRC) tájékoztatása szerint a program kísérleti fázisában öt privát pénzintézet felállítására lesz lehetőség, Sanghaj és Tiencsin városban, valamint a dél-kínai Kuangtung és a kelet-kínai Csöcsiang tartományban.

10 vállalat kaphat jogot

A CBRC részletesen és nagyon szigorúan szabályozza a magánbankok felállításának kitételeit és működési területét. A bizottság tíz vállalatnak adott jogot arra, hogy a magánbankok alapításában részt vállalhasson. Ezek között megtalálható a kelet-ázsiai ország legnagyobb internetes cége közül kettő, a Tencent és az Alibaba, továbbá a Fosun konglomerátum és a legnagyobb kínai autóalkatrész-gyártó, a Wanxiang. Két gyógyszeripari és más cégek is kipróbálhatják magukat a pénzügy világában.

Az új bankok alapítása mellett a már működők magántőkével való megsegítése, átalakítása is lehetővé válik a program keretében. A CBRC emellett korábban kilátásba helyezte a külföldi tőke fokozatos beengedését az iparágakba is.

Nem mindig maradt hitel a kkv-knak

Teljesen magánbankok alapítására Kínában mindezidáig nem adódott lehetőség, a szektort egyértelműen a száz százalékig központilag vezérelt óriásbankok uralják. Az állami kézben lévő bankok monopóliuma egyebek között a pénzügyi források újraelosztásának torzulásához vezetett, onnan ugyanis az állami projektekbe áramlott a legnagyobb mennyiségű tőke, míg a kis- és közepes vállalatok számára sokszor nem jutott hitel.

A magánbankok mindenekelőtt friss, a központi költségvetésen kívülről érkező pénzzel láthatják el a kínai gazdaság szereplőit. Új források bevonására minden korábbinál nagyobb szükség mutatkozik, ugyanis miközben a hitelezési lehetőségek szűkösek, a gazdaság általános lassulása miatt bajba jutott, kölcsönre szoruló vállalatok száma növekszik.

A magántulajdonban lévő pénzintézetek emellett növelhetik a szektorbeli versenyt, az állami beavatkozás háttérbe szorulását és a piaci erők előretörését – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik