Gazdaság

Ukrajna már nagyon várja az IMF pénzét

A tervek szerint Kijev áprilisban kapja meg az első hitelrészletet, ami már csak azért is sürgős, mert az ország devizatartaléka nem elegendő az idén esedékes valamennyi adósság teljes rendezésére.

Olekszandr Slapak ukrán pénzügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy Ukrajnának az idén 10 milliárd dollárnyi adósságot kell rendeznie. “Abban az esetben, ha ehhez még hozzávesszük a Naftogaz állami gázipari cég kifizetetlen orosz gázszámláját, valamint az állami autópálya-építő társaság adósságát, akkor az ország devizatartaléka nem lesz elegendő” – figyelmeztetett a pénzügyminiszter.

Ugyancsak Olekszandr Slapak hétfőn azt mondta, hogy az ukrán kormány reményei szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) még áprilisban folyósítja a pénzügyi segélycsomag első részletét.

A pénzügyminiszter beszámolt arról is, hogy a hrivnya, amely március 3-án történelmi mélypontra, 11,6510-re gyengült a dollárral szemben, mára stabilizálódott. A pénzügyi tárca vezetőjének a reményei szerint idén átlagosan 10,0-10,1 hrivnya ér majd egy dollárt – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik