Gazdaság

Varga: figyeljük az ukrán helyzetet

Az ukrán válság egyelőre csak korlátozottan hat a magyar gazdaságra, de a kormány figyeli a fejleményeket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az M1 A lényeg című műsorában.

Varga Mihály kiemelte: Ukrajna nemcsak szomszédja, hanem fontos gazdasági partnere is Magyarországnak, bár az Európai Unió országaival szorosabbak Magyarország kapcsolatai. Ennek ellenére a kormány figyelemmel kíséri a helyeztet, mivel például az OTP Bank és az Eximbank is jelen van Ukrajnában, valamint fontos élelmiszer- valamint gyógyszeripari kapcsolatai vannak Magyarországnak a szomszédos állammal. “Ha bármi olyan dolog történik, ami a kormányzati lépést szükségessé tenné, akkor haladéktalanul lépni fogunk” – jelezte Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter az utóbbi négy év gazdaságpolitikájáról szólva hangsúlyozta: a kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyek segítségével teljesült a kabinet két legfontosabb gazdaságpolitikai célja, vagyis csökkent az adósság és nőtt a foglalkoztatás.

Ne legyen hullámzó az árfolyam

A forint árfolyamával kapcsolatban elmondta: az a jó árfolyam, amely a stabil gazdasági növekedést segíti elő, amely mellett a gazdasági szereplők többé-kevésbé adott szintű árfolyammal tudnak hosszú távon is számolni. A devizaalapú hitelekkel rendelkezőknek is ez lenne a kedvező – tette hozzá.

Varga Mihály megismételte, hogy a kormánynak nincs árfolyamcélja, nem ragaszkodik meghatározott árfolyamszinthez, mert az árfolyamváltozás költségvetési hatása egy éven belül többé-kevésbé nullszaldós, inkább az a fontos, hogy kevésbé legyen hullámzó az árfolyam.

“Egy stabil gazdaságot nem szabad, hogy az árfolyamváltozások megrengessenek, Magyarország szerintem ebben az állapotban van” – emelte ki Varga Mihály. Hozzáfűzte: az elmúlt években az alacsonyabb költségvetési hiány, a magasabb foglalkoztatás, és a jelentős külkereskedelmi mérleg többlet mind azt segítették elő, hogy a magyar gazdaság ezekkel a “fertőzésekkel”, ingadozásokkal szemben ellenállóbb legyen.

107 ezerrel több munkahely

A foglalkoztatással kapcsolatban Varga Mihály elmondta: 4 évvel ezelőtt 3 millió 800 ezren dolgoztak, mostanra pedig több mint 200 ezerrel, 4 millió fölé nőtt a foglalkoztatottak száma a válság ellenére is; utoljára 1992-ben dolgoztak ennyien Magyarországon. Az utóbbi egy évben 107 ezerrel bővült a munkahelyek száma, ebből körülbelül 70 ezer a közfoglalkoztatás keretében jött létre, 37 ezer pedig a versenyszférában. Varga Mihály hangsúlyozta: fontos látni, hogy akik eddig segélyen voltak, most közfoglalkoztatottként kimozdultak ebből a passzív állapotból, és most munkával szereznek jövedelmet, 6-8 százalékuk pedig piaci alapon is munkához jut.

A nemzetgazdasági miniszter megismételte, ha a választók ismét bizalmat szavaznak a kormánynak, akkor felülvizsgálják az Új Széchenyi Terv programjait, hogy egy olyan, új Széchenyi Terv szülessen, amely segíti az országot az újraiparosításban és a megújuló energiák elterjedésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik