Gazdaság

A Renault nem hagyja ott a Daciát Romániában

A román Dacia márkát gyártó francia Renault közölte, hogy nem távozik Romániából, de az újabb beruházások jövője még kérdéses.

A Renault Románia közlése szerint nem áll szándékában elhagyni Romániát, hiszen fontos ország, ahol több mint 2 milliárd eurót fektettek be műszaki fejlesztésbe, a termékskála bővítésébe és a teljes termelési lánc létrehozásába.

Autópálya-építések miatt távoznának?

A hírügynökség azt követően kérdezte meg a gyártót, hogy Traian Basescu román államfő kijelentette: a Renault Marokkóba telepíti pitesti összeszerelő üzemét, mert a kormány túl lassan építi az autópályákat. Főleg a Déli-Kárpátokat átszelő, Pitesti és az erdélyi Nagyszeben (Sibiu) közötti szakasz késleltetését rótta fel a kabinetnek, ami a Dacia Nyugat felé irányuló exportját lassítja, és emiatt csökken a vállalat versenyképessége.

Románia számos beruházást elveszít, ha nem fejezi be a IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya építését – figyelmeztetett Basescu.

3 százaléknyi GDP-t termelnek

A francia gyártó romániai leányvállalata közleményében emlékeztet, hogy naponta 350 teherautó szállítja Pitestiből Románia nyugati határa felé a Daciákat. “Az infrastruktúra korszerűsítése, ami csökkenti a szállításban tapasztalt késéseket, meghatározó szempont lesz számunkra a további fejlesztési terveinket illetően” – olvasható a Renault Románia közleményében.

A francia gyártó 1999 szeptemberében ötvenmillió dollárért vette meg a román államtól a pitesti autógyár részvényeinek 80,1 százalékát. A csőd szélén álló Daciát megmentette a stratégiai befektető, és nyereségessé is tette. A Dacia 3 százalékkal járul hozzá Románia bruttó össztermékéhez, a román exportnak pedig a 10 százalékát teszik ki a francia gyártó járművei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik