Gazdaság

Varázsol az EU: több lesz a magyar GDP!

pénztár (pénztár)
pénztár (pénztár)

Átszámolják az elmúlt néhány év adatait is.

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat 2,4 százalékkal felfelé fogja módosítani a 28 tagú blokk GDP-jét a 2010–2012 közötti időszakra nézve. Ugyanis az egész világ új elszámolási módszertanra vált át szeptemberben: befektetésnek fogadják majd el a statisztikusok a kutatás-fejlesztést és a hadiipari költést. A módosítás minden korábbi és jövőbeli GDP-mutatót érinteni fog, Magyarország GDP-je 0 és 1 százalék között módosul felfelé.

Rajtunk kívül még négy országnak módosul felfelé ennyivel a GDP-je, míg a legnagyobb mértékben, 4-5 százalék között, két ország – Finnország és Svédország – gazdasági teljesítménye lesz nagyobb. Öt országból ugyanakkor még hiányoznak az adatok, így az EU egészét tekintve még ezek csak előzetes becslésnek számítanak.

A felfelé módosítások azért következnek be, mivel az Eurostat áttér az ESA 2010 rendszerre – az új statisztikai rendszerre történő átlépés világszintű –, és az új rendszerbe a kutatás és fejlesztés, illetve a hadiipari költés kapitalizációját is beleszámolják. Előbbit befektetésnek, semmint folyó kiadásnak tekinti az új rendszer és a hadiipari kiadások is befektetésnek számítanak – írja a HVG.hu.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik