Gazdaság

Svájcban is bevezetnék a létpénzt

szegénység (szegénység)
szegénység (szegénység)

Csak ott nem 50 ezer forint lenne.

 

Pénzt a létért

Kisebb közgazdasági bombát robbantott szombaton a LÉT elnevezésű független szakértői munkacsoport, amelynek tagjai közt szociálpolitikai szakértőt, szociológust, jogászt, közgazdászt, volt pénzügyminisztériumi főosztályvezetőt, sőt, egykori államtitkárt is találunk. Azt javasolják: kapjon minden magyar állampolgár alanyi jogon pénzt az államtól havonta.

A javaslat értelmében gyerekek 25, felnőttek 50, várandós édesanyák pedig 75 ezer forint létpénzt kapnának. Még a hajléktalanok és az intézetben lévők is kapnák a pénzt.

Az ötletgazdák szerint maga a program 5-6 ezer milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, bevételi oldalon ennek jelentős része azonban visszajönne. Ezt az összeget pedig az adórendszer átalakításával akár elő is lehetne teremteni.

A munkacsoport várakozásai szerint az alapjövedelem bevezetésével lényegében – történelmében először – Magyarországon megszűnne a nincstelenség.

A tanulmány itt olvasható.

Bár nagy divatja van manapság a pénzügyi ezotériának, a feltétel nélküli alapjövedelem nem tartozik ebbe a körbe, maga a hazai ötlet komolyan vehető számításokon alapszik, mégis valódi vita alakulhat ki róla – mondta el a Pénzcentrum.hu-nak Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője, aki szerint az elképzelés nem csodaszer, nem a semmiből csinál pénzt, sokkal inkább a már meglévő javak és juttatások újraelosztását jelentené – az azonban nem látszik, hogy működőképes lenne-e egyáltalán.

De ki dolgozna?

Madár István szerint nagy kérdés, hogy a magyar társadalomban milyen változást jelentene, ha a családok 100 – 120 ezer forintos fix havi jövedelemre tennének szert. Könnyen lehet ugyanis, hogy ez nem erősítené a munkamorált, nem ösztönözné a munkahelykeresést.

Lélekmentő

Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy ez a pénz egyfajta eszköz lenne a tartós jövedelemnélküliség problémájának enyhítésére: ez mintegy 600 ezer felnőttet érint ma Magyarországon, és rengeteg embernél pszichés romláshoz, leépüléshez is vezet. Tehát úgy is nézhetjük, hogy ha a tartósan munkanélküli is rendszeres jövedelemhez jut, stabilabb maradhat az élete, és könnyebben talál új munkát.

Kicsiben kéne

A Portfolio.hu szakértője úgy véli, először egy úgynevezett pilot-projekt keretében lenne érdemes kipróbálni a rendszert, azaz például egy településen, egy kistérségben elindítani, és kielemezni a tapasztalatokat. Az is hasznos lehet, ha megvárjuk, hogy a külföldi példák milyen eredménnyel járnak. Hamarosan például Svájcban lesz népszavazás hasonló kérdésről, de indiai, amerikai programok tapasztalatait is figyelembe lehetne venni.

Svájci minta?

Svájcban is a növekvő egyenőtlenség csökkentésére szeretnék bevezetni az alapjövedelmet. Csak épp ott havi 616 ezer forintnak megfelelő összegről van szó. A kérdésben népszavazás less, de még nincsen kitűzve ennek az időpontja.

A társadalmi egyenlőtlenség élénken foglalkoztatják a svájciakat: eddig is szigorúan szabályozták a menedzserfizetéseket, ám most azok ügyében is új szabályt vezetnének be: egyetlen cégnél sem lehetne több fizetést adni senkinek a legalacsonyabb fizetés 12-szeresénél. Tehát a takarító bérének maximum 12-szeresét kereshetné a vállalat vezetője.

 

surveys & polls

Ajánlott videó

Olvasói sztorik