Gazdaság

NAV-botrány: Beintett az adóhatóság az LMP-nek

Hiába kérte a párt, megtagadta a NAV a minisztériumi vizsgálat eredményének kiadását. Schiffer perrel fenyeget.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adótitok és személyes adatok védelmére hivatkozva tagadja meg az arról a vizsgálatról szóló jelentés kiadását, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Horváth András áfacsalásról szóló állításainak elhangzása után egy hétvége alatt végzett el – közölte az LMP szombaton.

Közleményük szerint Schiffer András emiatt pert helyez kilátásba Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a NAV ellen.
Azok után, hogy Horváth András az áfacsaló hálózatokról szóló állításaival a nyilvánosság elé állt, az NGM egy két nap alatt elvégzett vizsgálatra hivatkozva állította, hogy az adóhatóságnál minden rendben van. Schiffer András és Ángyán József közérdekű adatigényléssel fordult a tárcához a vizsgálat jegyzőkönyvének kiadásáért – emlékeztetett az ellenzéki párt. 
Az adatigénylést átvevő NAV-elnök a képviselőkkel közölte, hogy a jelentés kiadására a benne foglalt cégekkel kapcsolatos adótitok, valamint Horváth András feletteseinek és munkatársainak személyi adatai miatt nincs lehetőség.

Az LMP hangsúlyozta: a közvéleménynek joga van megismerni az NGM kétnapos vizsgálatának részleteit. A hatályos jogszabályok és az Alkotmánybíróság határozatai alapján is egyértelmű, hogy az adatkezelő szerveknek kötelességük a közérdekű adatok hozzáférését akár az igénylő által meg nem ismerhető adatok elfedése mellett biztosítani, miként Horváth András felettesei vonatkozó adatainak nyilvánosságát is – írták.

Amint arról beszámoltunk, Horváth Andrásnál a minap házkutatást tartott a rendőrség. A történtek után a Hír24 vendége volt az egykori adóellenőr.

Olvasói sztorik