Gazdaság

Sztrájk az Amazonnál

mobil (mobil)
mobil (mobil)

A magasabb bérért tartottak figyelmeztető sztrájkot az Amazon amerikai internetes kereskedési cég két németországi logisztikai központjában, míg Nagy-Britanniában a cégnél tapasztalható rossz munkakörülményekre hívták fel a figyelmet.

A dolgozók ver.di nevű szakszervezete szerint a hétfői megmozdulást újabb sztrájkok követhetik, ha nem kapnak több fizetést. Már korábban is voltak egynapos figyelmezető sztrájkok és az Amazon bele is egyezett, hogy a dolgozók külön novemberi jutalmat kapnak (400 és 600 euró közötti összegben), de a szakszervezetek szerint ez kevés.

Az Amazon szerint az iparágon belüli összehasonlítás alapján a raktáraiban és a logisztikai központokban dolgozó alkalmazottai már most is magas fizetést kapnak. A két német városban összesen 5300 embert képviselő ver.di szakszervezet azonban ennél többet akar, és azt nyilatkozták, hogy “az Amazon kezében van a döntés” arról, lesznek-e további sztrájkok.

A németországi sztrájkokkal párhuzamosan Nagy-Britanniában a BBC hírtelevízió oknyomozó riportban számolt be az Amazon raktáraiban dolgozók munkahelyi körülményeiről. A riport szerint olyan rossz a helyzet, hogy Michael Marmot egyetemi professzor úgy véli, egyes munkakörökben tartós “mentális és fizikai megbetegedések” alakulhatnak ki.

A BBC-nek az Amazonnál munkát vállaló riporter arról számolt be, hogy egy több mint tízórás éjszakai műszak alatt közel 17,5 kilométert kellett gyalogolnia a polcok között. Az Amazon szerint az új alkalmazottakat előre figyelmeztetik, hogy egyes munkakörök fizikailag megterhelők lehetnek. A cégnél kiemelték, hogy a hivatalos munkahelybiztonsági vizsgálatok semmilyen aggodalomra okot adó körülményt nem találtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik