Gazdaság

Rejtély: hová tűnik a rákos gyerekek pénze?

Még Bárdos Andrásnak is elakadt a szava, amikor a Hír24 stúdiójában kiderült: semmi pénzt nem kapnak a daganatos gyerekeket kezelő orvosi centrumok attól az alapítványtól, ami elvileg nekik gyűjti a támogatást. A Daganatos.hu szerint nem magukra költötték a pénzt, a vádak mögött konkurenseik állnak. A NAV is nyomoz.

Nem igaz a Daganatos.hu alapítvány szerint, hogy magukra költötték volna az egy százalékokból összegyűjtött évi 300 millió forintnyi adományt. Az irodájuk szerintük nem luxusszínvonalú, a pénzből pedig csak annyit költenek magukra, amennyit a törvény megenged. Azt mondják, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Adóhivatal vizsgálata mögött konkurens alapítványok állnak.

A KEHI állt elő korábban azzal, hogy vannak olyan alapítványok, amelyek nem a betegekre költik a pénzt, a NAV pedig egy interjúban kimondta a Daganatos.hu nevét. Anyagi támogatás családoknak, laborberendezések, röntgengépek – erre költötte saját bevallása szerint a Daganatos.hu Alapítvány az elmúlt években az adó egyszázalékokból származó bevételeit – reagáltak a vádakra a Hír24-nek.

ÖN IS AJÁNLOTT FEL PÉNZT? FELHÍVÁS!

Kérjük, jelentkezzenek a musorkeszites@sanomamedia.hu címen azok, akik 1%-os felajánlásukkal a rákos gyermekeket akarták segíteni!

Kinek ment a pénz?

A Hír24 vendége, Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke szerint nem meglepő a NAV-vizsgálat. Elmesélte, hogy az alapítvánnyal évekkel ezelőtt megpróbálták felvenni a kapcsolatot, hogy partneri kapcsolatot alakítsanak ki. Azt a választ kapták, hogy a gyermekonkológiai munkacsoporttal és annak tagjaival semmilyen együttműködést elképzelni nem tud a kuratórium. Azaz azok a centrumok, ahol kezelik, ápolják és gyógyítják a gyerekeket, semmilyen támogatást nem kapnak a vizsgált alapítványtól. Hozzátette, csak a hozzájuk tartozó nyolc kezelőcentrum van Magyarországon.

Azt is kiemelte, hogy van számos olyan alapítvány, amely támogatja őket és a gyerekek gyógyítását intézményeikben.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik