Gazdaság

Balázs műsora miatt pereskednek

Egy magyar produkciós cég, a Q-Art szerint nála voltak A Kód című holland licenc vetélkedő hazai jogai, amikor az RTL Klub műsorára tűzte. A csatorna úgy látja, minden rendben volt a szerződés szerint, a Q-Art legfeljebb a hollandokkal hadakozhat a bíróságon - derül ki az Origo cikkéből.

A korábban a Legyen Ön is Milliomos!-t és a Pókerarc-ot az RTL-nek gyártó Q-Art ügyvezetője, Gonda Péter szerint a produkciós cége az Absolutely Independent nevű holland cégtől megvette az Exit List című, A Kóddal gyakorlatilag megegyező gameshow Magyarországra vonatkozó opciós jogait. Erről tájékoztatták is az összes csatornát, többek közt az RTL Klubot is. Amikor aztán az RTL Klub megcsinálta a műsort, a holland cég közölte, hogy szerintük az opciójuk már nem érvényes, mert a szerződésben elírás volt az időpontnál.

A Q-Art főnöke az Origónak elmondta, az RTL megkeresésükre azt válaszolta, hogy ehhez az ügyhöz semmi köze, mert valójában a Cash Your Memory nevű – korábban nem létező – formátum az, amelyet ettől a cégtől megvettek. Ebbe a formátumba kerültek kisebb változtatások az Exit List-hez képest, amelyekre mindig van mód egy-egy lokális verzió elkészítésekor.

Az ügyben egy éve már megkezdődött a per, de ennyi idő alatt még odáig sem jutottak el, hogy a bíróság megállapítsa, pontosan melyik is A Kód való prototípusa.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója úgy véli, ők eleve másik formátumot vettek, nem az Exit Listet, mégpedig azért nem, mert annak díszletének felépítése is önmagában egy kisebb vagyon lett volna. A Kód című Sebestyén Balázs vezette gameshow vetítése idején a Q-Art ideiglenes intézkedést, letiltást kért a hazai bíróságtól, de első és másodfokon is elutasításban volt része. „A holland cégnél mi is rákérdeztünk, de szerintük ez a Q-Art által emlegetett opció nem létezik, lejárt. Ennélfogva a vita nem a Q-Art és az RTL, hanem a produkciós cég és a holland formátumtulajdonos között van” – fűzte hozzá.

Döntse el Ön!

Ön szerint A Kód mennyire hasonlít az Exit Listre? Jogos a produkciós cég követelése?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik