Gazdaság

Az íreknek és a spanyoloknak már nem kell uniós mentőöv

euró (euró, )
euró (euró, )

Írország és Spanyolország is még az év vége előtt kiléphet az uniós mentőprogramból.

Arról egyelőre nem döntöttek, hogy a programok végeztével a két országnak van-e szüksége bármilyen további készenléti, elővigyázatossági hitelre, és ha igen, milyen formában. Ezt a következő novemberi tanácskozáson újra elővesszük, erről akkor születhet döntés – közölte az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása után Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a csoport elnöke hétfőn este Luxembourgban.

A holland pénzügyminiszter úgy vélekedett, hogy mindkét ország költségvetési kilátásai javulnak, illetve jelentős pénzügyi konszolidáció valósult meg.

Írország a következő felülvizsgálat lezárultát követően 2,3 milliárd euróhoz juthat még hozzá. Portugália a jövő év közepén léphet ki a mentőprogramból, az ottani reformok is kezdenek beérni, javul a versenyképesség, a gazdaság kezd exportvezérelt egyensúlyba kerülni, de jogi és oktatási reformra még például szükség van – tette hozzá.

Görögországról szólva az Eurócsoport vezetője kijelentette, hogy jelentős konszolidációs erőfeszítések történtek, Athén pedig azért küzd, hogy pozitív strukturális mérleget tudjon felmutatni. Továbbra sem nyilatkozott azonban egyértelműen arról, ami Brüsszelben hónapok óta kering a nemzetközi sajtóban, vagyis, hogy Görögországnak lesz-e még szüksége további segítségre, pénzre. Decemberben-januárban mérjük majd fel, hogy van-e rés a finanszírozásban, a 2014 utáni szükségleteket pedig a jövő év folyamán értékeljük majd – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik