Gazdaság

Megpróbálta megmenteni a Nokiát, hiába

Egy finn újságíró megpróbálta elmagyarázni a finn cégnek, miért bénák a telefonjai. Történetéből jól kirajzolódik, hogyan halványul el egy cég egykor megdönthetetlennek tűnő üzleti előnye.

Öt évvel ezelőtt új telefont kapott a Helsingin Sanomat (anyavállalatunk, a Sanoma ottani lapja) egyik újságírója, aki nem sokkal később tollat is ragadott.

Elmagyarázta a cégnek címzett levelében, miért is teszi frusztrálttá harmadik Nokiája, egy E51-es. Első két telefonjának használatát még könnyedén megtanulta, pedig az egyik élete első mobilja volt, a második pedig a mobilinternetbe vezette be.

A harmadikkal viszont egyszerűen nem boldogult. „Most már egy hete csak vakargatom a fejemet. Eleinte még telefonálni sem tudtam vele a használati utasítás használata nélkül, s még mindig nagyon keveset értek belőle” – írta levelében, amelyet a Helsingin Sanomat a napokban le is hozott.

Érthetetlen!

Ekkor arra is felhívta a cég figyelmét, milyen könnyedén tanulta meg ezzel szemben az iPod Touch használatát, amelyhez egyszer sem kellett kinyitnia a használati utasítást. (Később ehhez nagyon hasonló logikát használt a Nokia piacrészére törő iPhone és az Androidos telefonok is.)

Használhatatlan!

Ám még ennél is zavaróbb volt számára, hogy mennyire soklépcsős műveletek kellenek a legegyszerűbb dolgokhoz is – például az sms-küldéshez vagy a csengőhang átállításához. „Az E51-es piacra dobásával a Nokia elpazarolta történelmi előnyét, hogy könnyen használható telefonokat gyárt” – írta – „Ebből még nagy baja fog a cégnek származni”.

Mi történt a levél után?

Az újságíró jobb ötlet híján levélet anno a sajtóosztálynak küldte el, bár hangsúlyozta, hogy magánszemélyként írta, egyszerűen csak nem tudja, ki másnak küldje. Így különböző vállalatvezetők próbálták meggyőzni arról, hogy valójában könnyű a telefont használni, jó a termék.

Tudták, hogy baj van

Az egyik azonban titokban színt vallott az újságírónak: „Teljes mértékben egyetértek azzal, amit a levélben írt, és szeretném a Nokia nevében a bocsánatát kérni, hogy rossz telefont gyártottunk Önnek”. Kiderült, akkoriban a cégnél többen is egy vadonatúj operációs rendszert igyekeztek összehozni, ám a projekt végül elhalt.

A fejlemények

Nem sokkal később pedig megjelent az iPhone, amit a fenti vezető négyéves kislánya is egy este alatt megtanult használni.

A Nokia pedig – amely ma egy Windows Mobile-os szoftvert használ a sajátja helyett – azóta is csak a levegőt kapkodja.

Erős érzések

Nézze meg, hogy a Nokia vezetője, Stephen Elop, hogyan szedi el dühösen egy riporter iPhone-ját élő adásban és dobja el.

 

Ön venne Nokiát 2013-ban? Írja meg kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik