Gazdaság

Sokat hozott az alkalmi munka az államnak

munkás (munkás)
munkás (munkás)

Közel 100 ezer vállalkozás hatmilliárd forintot fizetett be az államkasszába a dolgozók után.

Szeptember közepéig több mint 520 ezer ember vállalt legálisan alkalmi munkát, s közel 100 ezer vállalkozás hatmilliárd forintot fizetett be az államkasszába utánuk – olvasható a Magyar Nemzetben.

A lap hétfői számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva az írja, hogy az érintettek átlagosan 18 napot töltöttek bejelentett alkalmi munkával, ami összességében kilenc és fél millió munkanapot jelent. Ez erőteljes növekedés a 2011-es 6,2 millió és a tavalyi 7,5 millió munkanaphoz képest az azonos időszakban.

Az adóhivatal kimutatása szerint a legtöbb alkalmi munkást fogadó cég – 27 ezer – a kereskedelemben tevékenykedik, s a tízezret is meghaladta a mezőgazdasági, vendéglátós vagy építőipari cégek száma, amelyek pár napra felvettek embereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik