Gazdaság

Tranzakciószám Becslés: 2013. szeptember

A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2013. szeptemberben, országosan 8 044 ingatlan adás-vétel bonyolódott.

Az idei eddigi legerősebb forgalmát mutatta a szeptember hónap, amely így a 2013-as évre jellemző folyamatos növekedési trendbe kitűnően illeszkedik. Az idei teljes forgalom így a Duna House becslése alapján eddig 63 166 ingatlan adás-vételt jelent, ami a tavalyi ugyanezen időszakban mértek alatt marad 11 ezerrel, de a 2012-es első negyedévet a végtörlesztés miatti erős forgalom jellemezte.
Izgalmasabb képet mutat a – végtörlesztés hatásától mentes – második és harmadik negyedévek összehasonlítása. Idén 44 844, tavaly 44 290 darab tranzakciót becsült a Duna House, vagyis szinte pontosan egyforma forgalmat. Ez mindenképp forgalomélénkülést mutat, ugyanis 2012-ben ebben az időszakban még erős ingatlanforgalmat generált a Kombinált Mikrohitel Program, ami viszont idén már nem elérhető a KKV-k számára. Azaz az idei piac e nélkül képes a tavalyi szintet hozni.
A kismértékű erősödés hátterében az állami kamattámogatásos otthonteremtő hitelezés áll. Tavaly Q1-Q2 időszakban 65,8 milliárd Forint értékben vettek fel lakáscélú hitelt, idén viszont ugyanebben az időszakban 81 milliárd körül. A különbözetet az átlagos 5,88 milliós hitelösszeggel elosztva kiderül, hogy 2 600 db tranzakciót köszönhet az utóbbi fél év az otthonteremtő hitelezésnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.