Gazdaság

Havi 5-6 milliót kaphat a lottónyertes – és ez csak a kamat!

Íme, a K&H privátbanki tanácsai 3 milliárd forint befektetésére.

Ha egymilliárdot elkölt, és csak kétmilliárd forintot fektet be biztonságos eszközökbe, akkor is havi 5-6 millió forint nettó jövedelemre számíthat a nyertes, “aki a hírek szerint már napok óta ünnepel“.

A most gazdára lelt hárommilliárd forint elég arra, hogy az eddig meg nem valósított álmok valóra váltásán túl a nyertes segítse családját, barátait, jótékonykodhat is. De még ezek után is forintmilliárdjai maradnak. Ez az összeg jól befektetve elég ahhoz, hogy munkától visszavonulva annak hozamából éljen, de mellette termelő beruházásba, vállalkozásba is befektethet belőle.

Havi 200 pengő fixen

„A hirtelen jött vagyon folyamatos törődést, speciális szakértelmet igényel, hogy tartósan biztosítsa a magasabb életszínvonalat, illetve a megváltozott életkörülményekkel járó megemelkedett kiadásokat is fedezze. A K&H privát banki tanácsadói szerint ehhez mindenképp többféle befektetési formát érdemes választani úgy, hogy a pénz nagyobb része biztonságos befektetésekben – állampapír, tőkevédett befektetési alapok, bankbetétek – legyen. Ezzel biztosíthatjuk, hogy a tőke biztonsága mellett egy stabil jövedelemforrásunk is legyen az innen befolyó bevételekből. 2 milliárd forintot biztonságosan befektetve is havi 5-6 millió forint nettó jövedelemre számíthatunk.

Kockáztatni is ér

A befektetésünk kisebb részét érdemes kockázatosabb eszközökbe – részvények, nyersanyagok, különféle strukturált termékek – fektetni, ami extra hozam lehetőségét jelentheti. Hárommilliárd forintnál már érdemes lehet nem szokványos befektetéseket is megvizsgálni, mint például az ingatlanbefektetések vagy az üzletrészek vásárlása” – tanácsolja Szabó Sándor, a K&H privát banki igazgatója.

Nem két perc alatt elkölteni!

Amellett, hogy rövid és hosszú táv között osztjuk meg a befektetéseket, ebben az esetben a hosszú távot is érdemes még tovább bontani, és néhány éves időtávra, illetve 10, 20 évre előre gondolkodni. Ekkora összegnél fontos szerepet kapnak az adókedvezmények, így valószínű, hogy a befektetések egy része tartós befektetési számlára és nyugdíj-előtakarékossági számlára kerül. A lejárati struktúrát pedig érdemes úgy megválasztani, hogy folyamatos hozamfizetést biztosítson, ami rendszeres jövedelemhez juttatja a nyertest.

 

Klapka is segítene

Klapka György milliárdos úgy véli, hogy nagyon szegény embernek nem szabadna megnyerni a lottót, mert szörnyű élet várhat rá.

“Ekkora nyeremény megöli a lelket, és a pénz tönkreteheti az egész családot. A milliárdok nem érnek ennyit. Azok a lottónyertesek, akik előtte nem gazdálkodtak megfelelően a pénzzel, azok még nagyobb szegénységbe kerülhetnek, mint előtte. Amerikában még statisztika is van a szerencsétlen lottónyertesekről” – magyarázta Klapka.

Ingyen adna tanácsot a nyertesnek, mondta még a húzás előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik