Gazdaság

Rövidesen jöhetnek az EU-s milliárdok

Lazar-Janos(960x640)(1).jpg (lázár jános, borostás lázár jános)
Lazar-Janos(960x640)(1).jpg (lázár jános, borostás lázár jános)

Napokon belül elindulhatnak a kifizetések a leállított operatív programokban. A 13 programban összesen 500-600 milliárd forintot tartott vissza az unió.

Magyarország elfogadta a bizottság korrekciós javaslatát, amire azért volt szükség, mert egyes korábbi, már elszámolt szerződéseknél hiányosságokat találtak – közölte Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos. Azt nem említette, hogy az érintett projektekre szánt források hány százalékát érinti a korrekció, de hangsúlyozta, hogy Magyarország ezt a pénzt nem veszíti el, ha év végéig megfelelően el tudja költeni. Ez szerinte az Európai Bizottságnak is érdeke.

A biztos hétfőn Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, a Nemzeti Fejlesztés Ügynökséget irányító kormánybiztossal tárgyalt Brüsszelben.

Az unió a Magyarországon folyó tizenöt operatív program közül tizenhármat kifogásol. A támadások középpontjában a “mérnökügy” áll, vagyis az, hogy 2007 óta – kormányoktól függetlenül – a beruházások műszaki ellenőri feladatainak ellátását magyar mérnöki kamarai regisztrációhoz kötötték.

A 2007-2013-as időszakban Magyarország 8200 milliárd forintnyi uniós támogatásra pályázhatott, melynek 95 százalékáról már döntés született. A 13 program kifizetéseinek felfüggesztése miatt 500-600 milliárd forintnyi forrás került veszélybe. A szabálytalanságok miatt pedig 5-25 százaléknyi bírságot szabhatnak ki ránk, vagyis 25-125 milliárd forintnyit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik