Gazdaság

Megdöbbentően kevés embernek van pénze a bankban

malacpersely (malacpersely)
malacpersely (malacpersely)

Hónapról hónapra él a magyarok 85 százaléka, miközben a maradék már új autóra spórol – derül ki egy kutatásból.

Az elmúlt tíz évben nem volt olyan kevés embernek megtakarítása Magyarországon, mint az év első felében – állítja a GfK Hungária a Retail Banking Monitor felmérésének adataira alapozva. Eszerint a hazai lakosság 15 százaléka rendelkezett valamilyen banki megtakarítással, ami alulmúlja a 2008-2010 közötti válságos időszak megtakarítási arányszámait is.

Ez azt jelenti, hogy a lakosság 85 százalékának még kisebb válsághelyzetek áthidalására alkalmas félretett pénze sincsen. (Igaz, a KSH szerint azért összességében jobb a magyar lakosság nettó vagyonának alakulása, elsősorban amiatt, hogy sokat fizetettünk vissza a hiteleinkből.)

Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Mindez azzal is jár, hogy nő a társadalomban a vagyoni egyenlőtlenség.

A megtakarítókat vizsgálva kitűnik, hogy az átlagnál magasabb arányban képesek, illetve hajlandóak banki megtakarításokat képezni a felsőfokú végzettségűek (körükben 40 százalék rendelkezik valamilyen megtakarítással), az 50 évnél idősebb személyek, a Budapesten vagy nagyvárosban élők és természetesen a magas jövedelműek.

A váratlan kiadásokra való felkészülés továbbra is a legfontosabb a hazai lakosság számára, sok család kénytelen felkészülni a megugró törlesztőrészletek vagy a munkahely elvesztéséből adódó pénzügyi sokk ellensúlyozására. A gyerekek jövőjére vagy a nyugodt nyugdíjas évek biztosítására továbbra is kevesebben tudnak spórolni, de a célok fontossága kismértékben növekedett is 2011 óta, azaz többen tudnak félretenni e célból.

A válság hatására az autó-, lakásvásárlás, felújítási vagy üdülési célú megtakarítások szorultak érezhetően vissza az utóbbi években, de kevesebben gondolhattak arra is, hogy műszaki cikk vásárlása céljából tegyenek félre. A fogyasztói bizalom növekedésére utalhat, hogy az utazás/üdülési cél növekedését látjuk az utóbbi években, az autóvásárlás céljából megtakarítók aránya – ha minimálisan is, de – növekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik