Gazdaság

Mennyit keres egy esküvői fotós?

Az Erszény blog annak járt utána, mennyibe kerül, ha emlékezni is szeretnénk a nagy napra.

Átlagosan 100-200 ezer forintot kérnek a profi esküvői fotósok, a kevésbé tanult fényképészek pedig 60-70 ezerből csinálják végig a lagzit – írja az Erszény blog.

Az internetes keresésekből is az derül ki, hogy az esküvői fotózásra szóló ajánlatok meglehetősen széles skálán mozognak. Már 25 ezerért is van fotós, ahogy 150 ezerért és ennél magasabb áron is van ajánlat. A végső ár függ az előhívott képek mennyiségétől, minőségétől, attól, hogy kérnek-e albumot, és számos egyéb paramétertől (utazás, az esküvőn töltött idő stb.)

Fotó: Shutterstock

“Nemrég vállaltam be egyet, azzal hívtak, hogy keresgéltek, 200 ezer körül találtak olyan ajánlatokat, amelyek szimpatikusak voltak. Akkor kérdeztem egy barátnőmet, mennyi szokott lenni. Azt mondta, épp most szidta le egy videózásból élő srác, hogy vicc áron dolgozik. 70 ezerért csinálja. Ez csak a nyersanyag, az előhívás és az album nincs benne” – mondta egy, korábban az egyik ismert újságnál dolgozó fotós, aki ritkán vállal ilyen megbízást. Hozzátette: “Most 50 ezerért elvállaltam egyet, mert ismerős, de az is csak alapanyag, elküldöm, aztán csókolom.”

Az alkudozással kapcsolatban a blog által megkérdezett Kádár Ferenc fotós azt mondta, hogy  sokszor kerül rá sor, és amennyiben a helyzet úgy kívánja, a fotós is belemegy az alkuba. „Könnyen le lehet faragni az árból, ha az esemény részekre bontva kap külön árakat, készülődés, kikérés, kreatív fotózás, polgári szertartás, egyházi szertartás, stb. Ilyen módon a megrendelő dönthet arról, hogy mely eseményeket dokumentálja a fotós” – tette hozzá.

A teljes bejegyzést itt találja!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik