Gazdaság

Kimerültek a méhek: kevesebb gyümölcs lesz idén

mehek(960x640)(3).jpg (méhek)
mehek(960x640)(3).jpg (méhek)

A hirtelen felmelegedés utáni gyors lefolyású virágzás és a kevés méh miatt nem lehet az idén kiemelt gyümölcstermésre számítani. Az ok prózai: a megfogyatkozott méhcsaládok egyszerűen nem győzték a sok munkát, a fák beporzását.

Bár az Állami Gyümölcskutató Intézet szakemberei kiváló szezont jósoltak a gyümölcsfák virágzásakor, kiderült, a robbanásszerűen bekövetkezett meleg egyszerre nyitotta meg a rügyeket, így a méhek szinte képtelenek voltak eredményes munkát végezni. Ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy jóval kevesebb méh jutott a virágokra, a többségük ugyanis sokáig a kaptárban maradt, így nem tudott kialakulni megfelelő rajmennyiség.

„A hirtelen felmelegedés következtében a nyugalmi állapotban lévő bimbók kinyíltak, és a megszokott sorrend helyett most minden fafajta szinte egyszerre borult illatos virágba. Ez az összecsúszás bizony megzavarta a természet rendjét, a megtizedelt méhek pedig egyszerűen nem bírtak a feladattal, nem sikerült minden virágot beporozniuk” – mondta Szügyi Sándor, a kutatóintézet munkatársa.

Kipusztulnak a méhek?

Molnár György, a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke korábban elmondta, jelenleg országos szinten úgy 30-40 százalékkal kevesebb a méh, mint egy átlagos évben. A márciusi tél megtizedelte a méhállomány létszámát.

A méhkolóniák pusztulása egyébként nem csak Magyarországon probléma. Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma kedden ismertette terjedelmes jelentését a problémáról, megállapítva, hogy nem tudják a méhhalálok okát.

Egy – Albert Einsteinnek tulajdonított – mondás szerint, ha a méhek eltűnnek, az emberi fajnak négy éve van hátra a kipusztulásig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik