Gazdaság

Ezekre a bankokra érkezett a legtöbb panasz. Lista!

Ahogy az előző három negyedévben mindig, az idei év első három hónapjában is az AXA Bank miatt érkezett arányaiban a legtöbb panasz. A második hely 2013 első negyedévében a Merkantil Banké, tavaly pedig egész évben folyamatosan az FHB-é volt.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az első negyedévben összesen 2046 kérelmet regisztrált, ebből 1078-at a hitelezéssel kapcsolatban. A PSZÁF nemcsak azt teszi közzé, hogy a bankok, biztosítók és pénztárak ellen hány panasz érkezik, hanem azt is, hogy az illető banknak vagy biztosítónak mekkora a piaci részesedése.  A bankoknál ezt a hitelszerződések darabszáma alapján határozzák meg, mivel a legtöbb kérelem a hitelekkel kapcsolatos.

A piaci részesedés azért számít, mert vannak bankok, amelyekre sokkal kevesebb a panasz, mint amekkora piaci részesedésük, viszont vannak, amelyeknél éppen ennek fordítottja a helyzet.

Ennek alapján az AXA az elmúlt évben négyszer szerezte meg a kétes dicsőségű első helyet: ötször, nyolcszor, sőt tízszer annyi panasz is érkezett ellene, mint amekkora a piaci részesedése. Most utoljára az arány öt és félszeres.


Fotó: Kummer János

Az FHB javított: míg 2012 első negyedévében az összes panasz 9 százaléka irányult ellene – ami négyszer annyi volt, mint a bank piaci részesedése –, addig 2013 első három hónapjában az arány 3,3 százalék, a piaci részesedés 1,3-szorosa. Ezzel az FHB az idei első negyedévben a negyedik helyen állt. Az első négy bank között egyébként az elmúlt évben folyamatosan ott volt a CIB is.

Darabszámra mindig – most is – az OTP ellen érkezett a legtöbb panasz, ezek aránya viszont sosem érte el a bank piaci részesedését, ami 30 százalék körül van.

Sajátos módon a több panasz nem jelenti azt, hogy az ügyfelek elfordulnak a banktól: legalábbis a piaci részesedés az elmúlt évben nem csökkent az érintett bankoknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik