Gazdaság

Varga bejelentette a csomagját

Varga Mihály (Varga Mihály)
Varga Mihály (Varga Mihály)

Varga Mihály bejelentette, hogy menekülünk a túzottdeficit-eljárás elől.

A kormány 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben annak érdekében, hogy Magyarország kilenc év után kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Hozzátette, hogy ha szükséges, ezen felül felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását, ez együtt 150 milliárd forint, de ha ez nem elegendő, bevételnövelő intézkedésként a tranzakciós illeték emelése és a bankadó újragondolása következik.

Bár Varga nem részletezte, mely beruházásokat függeszthetik fel, de a megszorítás vélhetően érintheti a Kossuth tér átépítését vagy akár az új Fradi-stadiont. A Felcsútra tervezett majd négymilliárdos háziaréna építését ugyanakkor nem, mivel az TAO-pénzből épül. Fából. Ami, ha igaz, eléggé veszélyesség teszi a helyet, hiszen bármikor felgyújthatják a felhevült szurkolók.

Az Index szerint a következő beruházásokat állíthatják le: Kossuth tér átépítése, Tüskecsarnok, a fővárosi bíróság épületén folyó munkálat, illetve a debreceni református kollégium felújítása. Ez egyébként nem a teljes lista.

Varga Mihály és Giró-Szász András
Fotó: MTI/Soós Lajos

Zárolás

A kormány 2013-ra az irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek folyó kiadásainál a GDP 0,3 százalékának megfelelő zárolást rendel el, aminek az Európai Bizottság számításai szerint is 0,3 százalékponttal kell csökkentenie az eddigi hiányprognózist.

A zárolásra vonatkozó döntést a kormány meghozta, az erről szóló kormányhatározat május 13-án kihirdetésre kerül a Magyar Közlönyben – tette közzé a kabinet pénteken a kormany.hu-n.

Vannak eltérések

Amennyiben ezt az Európai Bizottság elégtelen lépésnek minősítené, akkor a kormány csak akkor folytatja a GDP 0,2 százalékának megfelelő kiadással járó idei kormányzati beruházásokat, ha azok csak és kizárólag az esetlegesen az állami vagyon értékesítéséből származó egyszeri bevétellel ellentételezve valósulnak meg. Ha mindez továbbra sem bizonyulna elegendőnek, akkor a kormány készen áll az adók – a pénzügyi szervezetek különadója, az energiaellátók jövedelemadója, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték – kulcsainak megemelésével biztosítani a bizottság által elvárt egyensúlyjavulást.

2014-re is jelentős eltérés van a magyar gazdaság növekedésének megítélése tekintetében a kormány és az Európai Bizottság előrejelzése között. A kormány 1,9 százalékra, az Európai Bizottság 1,4 százalékra várja a GDP növekedésének mértékét.

A körülmények alakulása

Amennyiben a makrogazdasági körülmények alakulása azt szükségessé teszi, akkor a 2013. év vonatkozásában meghozott zárolások beépülnek a 2014. évi költségvetés tervezési bázisába. Ha a hiánycél teljesítése szükségessé teszi, a kormány a 2014. évben a költségvetés folyó bevételeiből nem költ egyedi nagyberuházásokra, azokat csak az állami vagyon hasznosításából származó bevételből finanszírozza. Végül ezen esztendő vonatkozásában is érvényes azon kitétel, mely szerint amennyiben mindezt az Európai Bizottság nem tartja elegendőnek a hiány biztonságosan 3 százalék alatt tartásához, akkor a kormány készen áll a pénzügyi szervezetek különadója, az energiaellátók jövedelemadója, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték növelésén keresztül elérni e szintet.

A magyar kormány reményét fejezi ki, hogy az elmúlt évek negatív tapasztalatai, az egymáshoz közeledő előrejelzések és a most meghozott döntések együtt elegendőek ahhoz, hogy a túlzottdeficit-eljárást az Európai Bizottság javaslatára az Európai Tanács idén nyáron megszüntesse Magyarország ellen – olvasható a kormany.hu-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik