Gazdaság

Először kigolyózták, aztán megmentenék a régi trafikosokat

Találós kérdés: hogyan lesz a trafikosnak megélhetése úgy, hogy nem nyert koncessziót? A kormány ezt is megoldja!

Kiderült, a kormány mégiscsak jó fej lenne valahogy azokkal a trafikosokkal szemben, akiknek a lába alól kihúzta a talajt a trafikpályázattal. Ezek szerint nem hiába adtak át petíciót az érintettek. Összesítik, hány dohány-kiskereskedő veszíthette el a pályázattal együtt a megélhetését is. S a kormány keresi annak jogi lehetőségét, hogy akik eddig több évtizede főállásban a trafikból éltek, azoknak eztán is legyen miből megélniük – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A jogi megoldást Lázár Jánosnak kell megtalálnia. S úgy tűnik, meg is találta.

Hogyan?

Egy trafikos megélhetése nyilvánvalóan akkor maradhat meg, ha az illető trafikos maradhat. Ezért megkérdeztük a kormányszóvivői irodát, arról van-e szó, hogy mégis megtarthatják az üzleteiket a régi kereskedők, és vele a jogot, hogy cigit árusítsanak. Azt a választ kaptuk, hogy az interjú az irányadó. Vagyis a „hogyanról” itt nem tudtunk meg semmi közelebbit.

Még egy kör?

Viszont a dohány-kiskereskedelemmel foglalkozó hazai kkv-k érdekeit képviselő szervezet még pénteken aktivizálta magát. A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete közlemény adott ki: örömmel fogadták a miniszterelnök bejelentését. Úgy tűnik, ők is úgy értelmezték a miniszterelnöki nyilatkozatot, hogy aki régóta üzemeltet trafikot, az valahogy mégis folytathatja majd a tevékenységet.


Fotó: Berecz Valter

Kétszer is azt említik, azokról van szó, akik a pályázat első körében nem nyertek koncessziót. Lehet, hogy abban bíznak, hogy nekik meghirdetnek egy második kört? Mindenesetre szakmai előminősítőként felajánlották együttműködésüket a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-nek. Hangsúlyozták, ezzel azt szeretnék elérni, hogy minél több olyan tagjuk szerezzen koncessziót, aki régóta a trafikból tartja el a családját.

Újraértékelik?

Pénteken délután Lázár János elő is állt a megoldással. Bejelentette: a jövő héten felhívást tesznek közzé. Erre azoknak a kisvállalkozásoknak, családi vállalkozásoknak a jelentkezését várják, amelyek sikertelenül pályáztak, kiskereskedelmi tevékenységüket hivatásszerűen végezték, és árbevételük döntő hányadát a dohánytermékek értékesítése adta. Nekik felajánlják a pályázatok újraértékelését. Szóval újra kell értékelni a Lázár szerint egyébként szakmailag megalapozottnak és méltányosnak tartott pályázati döntéseket…

Lázár szerint egyébként mindössze talán száz trafikos lehet érintett ebben a kérdésben.

Mi történik, ha nem zárnak be?

Arra is kíváncsiak lettünk volna, mi történik akkor, ha egy nem nyert trafikos nem szünteti be a tevékenységét. Vagyis hogy melyik szerv, mikor és hogyan fogja ellenőrizni, valóban lehúzzák-e július második felétől a redőnyt azok a kiskereskedők, akik nem nyertek a pályázaton. S hogy milyen szankcióra számíthatnának, ha ilyen engedetlenséget követnének el. A fejlesztési tárcától azonban a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Persze ha belegondolunk, hosszú távon semmiképpen nem működhet, ha valaki engedély híján próbálja folytatni az árusítást. Hiszen július elseje után a nagykereskedők már csak azokat szolgálhatják ki, akiknek van koncessziójuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik