Gazdaság

Áfa: az államnak jó, a vállalkozásoknak gond

penz-utvesztoben(960x640)(4).jpg (euró, euro, labirintus, )
penz-utvesztoben(960x640)(4).jpg (euró, euro, labirintus, )

Pluszpénzt jelent a büdzsének a hosszabbított határidő, a társaságoknak viszont problémát okoz.

Márciusban több mint százmilliárd forintot hozott a költségvetésnek az a tavalyi módosítás, amely meghosszabbította az áfa kiutalásának határidejét 75 napra, ami miatt a többlet egész évben több száz milliárd forintra rúghat, a vállalkozásoknak azonban gondot jelent a határidő-hosszabbítás – írja a Napi Gazdaság szerdai számában.

A lap emlékeztet arra, hogy a korábbi 45 nap helyett az idén már 75 napos határidőre fizet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A negyedéves áfabevallások miatt áprilisban az előző havinál is jelentősebb egyszeri pluszt adhat a büdzsének ez a lehetőség, ami több száz milliárd forint lehet, az egész évre vetítve. A lap szerint ugyanakkor a társaságoknak gondot jelent ez a likviditási rés.

Már a 45 napos várakozás sem volt könnyű, hiszen a 27 százalékos áfakintlevőséget csak a legerősebb pénzügyi helyzetű cégek tudják könnyen kezelni, a 75 nappal pedig nagyon messze kerül a kifizetés lehetősége, és akkor arról még nem is esett szó, hogy a hatóság egy ellenőrzés megindítása után akár meg is hosszabbíthatja ezt a határidőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik