Gazdaság

Elillant a fogyasztók bizalma

Megtört a GKI-Erste konjunktúraindex emelkedése. Áprilisban romlottak a fogyasztói és az üzleti várakozások is.

A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérésben ismertetik: az eddigi javulás hajtóereje a fogyasztói bizalmi index volt, amelynél az áprilisi romlás sem jelentős, de az üzleti várakozások az idei első negyedévi stagnálás után csaknem tavalyi mélypontjukra estek. Az üzleti bizalmi index a márciusi -11,9-ről -15,6 pontra esett, a fogyasztói bizalmi index a mínusz 37,3 pontról -38,9 pontra, a GKI-Erste konjunktúraindex pedig a -18,5 pontról -21,7-re süllyedt.

A GKI szerint az üzleti szférán belül áprilisban csak az építőipari várakozok javultak, azok is csak kevéssé, és nagyon alacsony szinthez képest. Leginkább az ipari bizalmi index csökkent, utoljára 2009 őszén voltak ilyen pesszimisták az ipari cégek. Különösen a termelési kilátások és a rendelésállomány megítélése romlott, de ez utóbbin belül az exporté javult.  Nem változott a termelésről alkotott vélemény, a saját termelésű készletek minősítése pedig még kedvezőbb is lett.

Az építőipari bizalmi index a márciusi jelentős csökkenés után áprilisban kissé emelkedett. Az előző három hónap termelési színvonalának és a rendelésállománynak a megítélése is valamivel kedvezőbb lett.


Fotó: Neményi Márton

A kereskedelmi bizalmi index értéke a márciusi enyhe emelkedést követően, annál kissé jelentősebben csökkent. Az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény romlott, a készletszinté javult.

A szolgáltatói bizalmi index a márciusi jelentős javulás után kissé korrigált. Az üzletmenet és a forgalom megítélése is negatívabb lett.

A felmérés szerint a foglalkoztatási szándék az iparban látványosan zuhant, minden második cég létszámcsökkentésre készül. A kereskedelmi és a szolgáltató cégek foglalkoztatási hajlandósága is romlott, de ezekben az ágazatokban a csökkentést tervezők aránya alig haladja meg a növelést tervezőkét. Az építőiparban e tekintetben nem volt változás, továbbra is a létszámcsökkentők vannak jelentős többségben. Erősödött a lakosság félelme a munkanélküliségtől.

A GKI szerint az iparban az áremelési törekvések köre nőtt, mértéke gyengült. A kereskedelemben az áremelést tervezők aránya is jelentősen csökkent. Az építőiparban e tekintetben sem volt változás, továbbra is az árak csökkenésére számítók vannak többségben. A szolgáltató cégek áremelési szándéka viszont kissé erősödött, és emelkedett a lakosság inflációs várakozása is.

A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban látványosan esett, a válaszolók kétharmada romlástól tart. A többi ágazatban is lényegesen többen vannak a pesszimisták; és az építőipar kivételével áprilisban kissé tovább is nőtt arányuk. E tekintetben a lakosság is pesszimistább lett. A GKI fogyasztói bizalmi index áprilisban öt havi emelkedést követően kissé csökkent. A lakosság a saját várható pénzügyi helyzetét rosszabbnak, várható megtakarítási képességét viszont kissé jobbnak érzi, mint márciusban. A nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is valamivel nehezebbnek érezték a válaszolók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik