Gazdaság

Hiába a rezsicsökkentés, drágább a távfűtés?

radiátor (fűtés, radiátor, )
radiátor (fűtés, radiátor, )

A szocialisták szerint a távhőárakban sok esetben nem érvényesült a tízszázalékos rezsicsökkentés, sőt a fővárosi lakásszövetkezetekben élőknek többet kell fizetniük a távfűtésért, mint a rezsicsökkentés meghirdetése előtt.

Szanyi Tibor országgyűlési képviselő erről szombaton nyilatkozott újságíróknak a XVIII. kerületben, a Havanna lakótelepi piacon, ahol a szocialisták az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért gyűjtöttek aláírásokat.

Az ellenzéki politikus azt mondta: a tapasztalatok szerint többnyire az áram- és a gázdíjak esetében sem valósult meg a 10 százalékos csökkenés, annak mértéke legfeljebb 5 és 10 százalék közötti. Az pedig “egyenesen a pofátlanság teteje” – folytatta -, amit a Főtáv Zrt. a “fővárosi önkormányzattal karöltve művel” a budapesti távhődíjakkal.

Közlése szerint az árképletek megváltoztatása miatt egyes lakóközösségek, például a lakásszövetkezetekben élők mintegy 15 százalékkal többet fizetnek ugyanannyi fogyasztásért, mint a rezsicsökkentés meghirdetése előtt.

Arra az újságírói felvetésre, hogy 2002 és 2010 között, a szocialisták vezette kormányok idején tizenötször nőttek a rezsiköltségek, közölte: ez főleg a világpiaci árak emelkedése miatt történt, 2010 óta ugyanakkor 30 százalékkal csökkentek a beszerzési árak, amelyeket a Fidesz-kormány nem érvényesített a lakossági díjakban. Később beszélt arról is, hogy az MSZP-kormányzás alatt csökkentették a távhő forgalmi adóját.

Szanyi Tibor szólt arról is, az energiahatékonyság növelésével látják megoldhatónak a rezsiköltségek fenntartható csökkentését, másrészt az élelmiszerek áfájának mérséklésével kisebbítenék a megélhetési költségeket.

Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, elfogadhatatlan, hogy a 2012 áprilisi szinthez képest csökkenjenek 10 százalékkal a szemétszállítási díjak, mivel azóta sok településen 20-30 százalékos áremelést hajtottak végre.

Bár nem szocialista, de szintén nem tartja valóságosnak a rezsicsökkentést Bajnai Gordon.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szerint a baloldal még a rezsicsökkentés ügyében se bírja ki, hogy ne az indulatokat és a feszültségeket szítsa. Képtelenek az emberek oldalára  állni. A Gyurcsány-Bajnai-kormány, amikor háromszorosára emelte a gáz  árát és duplájára emelte a villanyárát, se a panelházban élőkre, se  másokra nem volt tekintettel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik