Gazdaság

Rogán megnyugtatja a jövő nyugdíjasait

rogán antal (rogán antal)
rogán antal (rogán antal)

A kormány azon dolgozik, hogy azokat se érje hátrány, akik korábban csak az állami nyugdíjrendszerbe fizettek, s nem voltak magán-nyugdíjpénztári tagok. A rezsicsökkentésben még mindig van lehetőség.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában beszélt annak kapcsán, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében az állami nyugdíjrendszerben elindulnak az egyéni számlák, amelyekre az ez év eleje után befizetett nyugdíjjárulék összege kerül. Rogán a parlamenti döntés követően újságíróknak azt mondta, még idén jóváírják a korábbi magánnyugdíj-pénztári befizetéseket is.

A Fidesz frakcióvezetője a TV2 műsorában elmondta: ennek jogi feltételeiről még idén dönt a parlament, s így ez év végére vagy a jövő év elejére mindenki megkapja a számláján a jóváírást.

Technikai probléma

Rogán Antal ugyanakkor elmondta, van még egy technikai probléma, amit meg kell oldaniuk: voltak olyanok, akik nem léptek be a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe. Ugyanazt a pénzt ők végig az állami biztosítási rendszerbe fizették, s a korábbi kormányok egyetlen adatot sem tartottak nyilván arról, hogy ők mennyit fizettek. „Ők nem járhatnak rosszabbul” – szögezte le Rogán Antal, hozzátéve: ennek a megoldásán jelenleg is dolgoznak.


Fotó: Neményi Márton

Az FN24 információi szerint a volt kommunista nyugdíjak témája megint előkerült a Fidesz-frakcióban, így a közeljövőben döntés várható az emelt pénzekről. Úgy tudjuk, pár száz fő kap még korábbi érdemei miatt sokat havonta.

Rezsicsökkentés

Rogán Antal a TV2-nek azt is kijelentette, hogy lesz további rezsicsökkentés. Ennek kapcsán kitért arra, hogy volt olyan település, ahol 1800 forintról 4500 forintra emelkedett a kéményseprési díj. E téren nem 10 százalékos, hanem „radikális mértékű” csökkenés fog bekövetkezni, mert ez elfogadhatatlan – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Azt mondta, van még további lehetőség arra, hogy a következő fűtési szezon előtt, alapvetően a villamos energia és a fűtési költségeknél még egy – maximum 10 százalékos – csökkentést célozzanak meg, de ennek lehetőségét még vizsgálja a kormány. Erről közlése szerint a Fidesz a szeptemberi évadnyitó kihelyezett frakcióülésen fog tárgyalni és feltehetően dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik