Gazdaság

A cégek fele belebukott

dominó (dominó, )
dominó (dominó, )

A válság kitörése óta a cégek fele eltűnt a piacról – tudatta az Opten céginformációs szolgáltató.

Több mint 176 ezer gazdálkodó szervezet nem élte túl az elmúlt öt év megpróbáltatásait: Magyarországon a 2008-ban még működő vállalatok 35 százaléka szűnt meg, és további 15 százalékra becsülhető azon vállalkozások aránya, amelyek „alvó állapotban” vannak – közölte az Opten.

A céginformációs szolgáltató adatai szerint a válság előtt létező cégek fele mára kikerült a gazdasági vérkeringésből, és a maradék 50 százaléknak is komoly problémákkal kell szembenéznie. Az építőipar, a fuvarozás, az élelmiszer-feldolgozás különösen nehéz helyzetben van, míg a kevésbé tőkeigényes, szellemi tevékenységre alapuló szektorok még sikeresnek is mondhatók. Nagy különbségek vannak azonban szektorokon belül is: a cégek egy kis része sikeresen veszi az akadályokat, mások ellehetetlenülnek.

Az Opten szerint a fennmaradáshoz nemcsak rugalmasság és jó stratégiai döntések kellenek, elengedhetetlen az is, hogy a cégek jól válasszák meg, kivel működnek együtt, meglevő partnereiket pedig folyamatosan monitorozzák. A mai forráshiányos helyzetben egy-egy rossz partner, üzlet, kifizetetlen vagy késve fizetett számla nagyon könnyen elviheti az egész éves eredményt; a bedőlt cégek pedig láncreakció-szerűen húzzák magukkal az óvatlan partnereket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik